Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP):
2108 országban élő magyarok jövője csak a jelenlegi államkeretek között és csak az ott élő többségi népességgel való együttélésben, egyetértésben képzelhető el. (Az elnök a cs engő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ez a realitás, és jó lenne, ha ezt a kormányoldal is tudná. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Képviselő Úr! Mint magyar keresztyén ember viszont a haza bölcsét kell idéznem, Deák Ferencet, aki a zt mondta: amiről önként lemond egy nemzet, az örökre elveszik a nemzet számára, de amit erőszakkal vesznek el, azt a jóisten még jóra fordíthatja. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Takács Imre képviselő úr, MSZP, "Miért hiányzik Széchenyi szellemi sége a kormánydöntésekből?" címmel. Megadom a szót, képviselő úr. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Széchenyiterv turizmusfejlesztési programja megfogalmazza, hogy a gyógyhely olyan nemzeti érték, amely fokozott környezeti védelme t igényel. Ezért a Széchenyiterv a fejlesztés során fontosnak tartja, hogy előnyben kell részesíteni a levegőtisztasági és zajvédelmi teendőket. A valóságban KeletMagyarországon, így Hajdúszoboszlón, a neves gyógyhelyen ez nem érvényesül 2001ben és 2002ben. A világhírű gyógyfürdőtől 60 méterre dübörgő bádogcsordák zaját, bűzét a gyógyulni vágyók és a hajdúszoboszlói lakosok már évtizedek óta elszenvedik. 1997ben költségvetési módosító javaslatom alapján a 4es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakas zának megépítése 50 millió forinttal a kiemelt jelentőségű beruházások közé került. Ezen összeg kevés volt ugyan, de elegendő volt a tervezésre és az előkészítésre.