Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - Dr. Lentner Csaba (MIÉP) - az oktatási miniszterhez - "Katedraharc felsőfokon? Avagy mikor és hogyan akarja miniszter úr a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar vezetési válságát megoldani? A pedagógusok elleni megtorlások és megfélemlít... - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LENTNER CSABA (MIÉP):
1925 Mindezek fig yelembevételével tévesek képviselő úr azon állításai, hogy a kinevezési eljárás során törvénysértés történt volna. Tévesek azok az információk is, amelyek a tanácsi vélemény kialakítására vonatkozó szavazati arányokra vonatkoznak. (16.00) Tisztelt Képviselő Úr! A gyakorlóiskola igazgatói pályázata szerint az állást betöltő személynek egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie. Ez a pályázat feltételei között szerepel. Ennek a feltételnek csak az újonnan kinevezett igazgató felelt meg. Tehát a tanács egyes tagjai a pályázati kiírás követelményeinek figyelembevétele nélkül támogatták a másik jelöltet. Írásos válaszában is kitért a miniszter úr arra, és kérte a képviselő urat, hogy a képviselő úr mint érintett szülő és egyben helyi politikus, a j ogszerű vezetői döntés elfogadása érdekében fejtse ki befolyását. Nem jó, ha indulatok szításával zavarjuk meg a munka nyugodt megkezdését. Úgy gondolom, válaszomban bizonyítottam a tisztelt Ház előtt, hogy az eljárás jogszerű volt. Kérem önt is mint törvé nyhozót, ezt az álláspontot képviselje. Kérem a képviselő urat és a tisztelt Házat, válaszomat szíveskedjen elfogadni. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Képviselő úr! DR. LENTNER CSABA (MIÉP) : Államtitkár Úr! A kari tanács nem véleményezési jogkörrel, hanem javaslattételi jogkörrel rendelkezik, aminek az a lényege, hogy a döntésre jogosult főigazgató köteles a kari t anács