Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 26 (159. szám) - A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat és az ehhez kapcsolódó állami számvevőszéki jelentés általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről:
1795 most egy olyan párt, amelyik ezt meglépte, európai szintű béreket követel. Ez az, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A fent elmondottak nem azt jelentik, hogy mi a kormányt, illetve annak intézkedéseit bírálnánk; amit itt elmondtam, azért hangsúlyoztuk, mert szeretnénk, hogy a lehető legjobb megoldást találjuk meg az ország lakosságának érdekében. A Független Kisgazdapár t mint a parlament legrégebbi pártja, és úgy is, mint a konzervatív értékek egyik olyan szószólója, amely akkor is felvállalta ezeket az értékeket, amikor más pártok ezt nem tették meg, a fentieket figyelembe véve meg fogja szavazni a '99es költségvetés v égrehajtását. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok sora iból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Bauer Tamás úrnak, az SZDSZképviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak; őt Font Sándor úr, az MDF képviselője követi. (12.10) BA UER TAMÁS , az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha önök kinyitják ezt a zárszámadási törvényjavaslatot a 275. oldalon - gondolom, a Fidesz vezérszónoka már nem tudja megtenni ezt velem együtt, mert már táv ozott a vitáról , akkor azt látják ebben a táblázatban, ezen az oldalon, hogy igen, 1999 a magyar gazdaságnak egy jó éve volt, mert folytatódott az a kedvező tendencia - itt vannak az 1997es, 1998as adatok is - a magyar gazdaságban, amely 1997ben, pont osabban, 1996 negyedik negyedévében vette kezdetét, és folytatódott az, hogy ez a növekedés az egyensúly fenntartása mellett valósulhatott meg. Hogy egy találó kifejezéssel éljek: egyensúlyőrző növekedés valósult meg a magyar gazdaságban; az államtitkár úr biztos