Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP):
179 rendellenesen működik a képviselőtestület. Mit lehet ilyenkor tenni? Ilyenkor valóban, a tisztességes képviselőtestület kéri a saját feloszlatását, mert ott lebeg a feje fölött, hogy mindazt, amit ten ne, a választópolgár helyett és nevében teszi, nem a maga nevében. Ezért tehát az a "tisztességtelen" kifejezés, amely elhangzott, szerintem helyénvaló. Aztán valóban van az, amikor a polgármester és a képviselőtestület között van valamiféle konfliktus, m ert a polgármester tesz valamit vagy nem tesz valamit, ezért megfelelő szankciókkal lehet élni, hiszen benne van az önkormányzati törvényben, hogy a polgármester munkáltatója a képviselőtestület. Tehát fegyelmi jogkört gyakorol, s a többi, s a többi, s mi ndazt megteheti, amit ilyen esetben tennie kell - de tennie kell! Itt az a kérdés, hogy tette. Tett egykét dolgot; volt, amit a bíróság előtt elvesztett, volt olyan, amit függőben hagyott. Végül is másfél év után így került ez a hódmezővásárhelyi helyzet oda, hogy az Alkotmánybíróság véleményét kellett kérni, még az előtt, mielőtt az Országgyűlés döntene erről a kérdésről. Nos, az Alkotmánybíróság ezt meg is tette. Igaz, hogy kimondta, ő nem Hódmezővásárhellyel foglalkozik, hanem általánosságban foglalkoz ik a kérdéssel. De általánosságban foglalkozott vele, és egyértelműen kijelentette, leírta - nem akarom persze felolvasni az egészet, csak egyetlen mondatot , hogy ez a késlekedése, mulasztása önkényesnek - nem mondja, hogy Hódmezővásárhelyé; egy képvisel őtestületé, amely ebben a szituációban ezt tette vagy nem tette , alkotmányellenesnek minősül, csakúgy, mintha ésszerű indok nélkül nem zárja le késedelem nélkül az általa indított fegyelmi eljárást, ha erre külön előírt határidő nem is kötelezi. Az igaz , hogy azt is mondja aztán az Alkotmánybíróság, hogy az Országgyűlést illeti meg a képviselőtestület jogkörei