Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
170 nem tartalmaznak mellékleteket, amelyek a bizonyítékokat tartalmaznák. Ez még eddig egyszer sem vetődött fel. A másik dolog: azt gondolom, hogy ad juk meg a lehetőséget azoknak az állampolgároknak, akik annak idején 64 százalékos többséggel megválasztották polgármesternek Rapcsák Andrást, hogy ismételten véleményt nyilváníthassanak ebben a kérdésben. A harmadik gondolat: Lamperth Mónika hivatkozott a Pp. bizonyos rendelkezésére a soronkívüliséggel kapcsolatban. Én gyakorló ügyvéd vagyok, és ismerem a soronkívüliség intézményét. Megkérdeztem a Legfelsőbb Bíróság egyik illetékesét egy ügyben, hogy azokba n a perekben, ahol a közigazgatási határozat már első fokon jogerős, és a jogszabály kötelezően írja elő a felülvizsgálati kérelemnél a soronkívüliséget, ugyan mondja már meg nekem, hogy mennyi a soronkívüliség ideje. Azt mondta, hogy egy év. Akkor ki lehe t számolni azt, hogy ebben az esetben a soronkívüliség ügyében mennyi idő alatt döntöttek volna. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Csak tájékoztatásként mondom a képviselőtársaknak, hogy 11 képviselő jelentk ezett felszólalásra tízperces időtartamban. Természetesen több kétperces van. A kétperceseknek adom meg elsőként a szót, de szeretném, ha önmérsékletet gyakorolnának, hogy a képviselőtársak szólásra következhessenek. Két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) :