Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének feloszlatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz):
156 Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás szerint 1010 perces időkeretben. Először megadom a szó t Isépy Tamás képviselő úrnak, Fidesz. DR. ISÉPY TAMÁS (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Ami másfél év óta Hódmezővásárhelyen történik, azt - egy film címéből véve - az önkormányzatiság diszkrét bájának lehetne nevezni - már nem is a burzsoázia diszkrét báj a. Viszont ami erre az ügyre jellemző, az az, hogy olyan szép tömjénfüstös, kenetteljes szavak hangzanak itt el demokráciáról, önkormányzatiságról - ezt sokan mondták már el eddig is , viszont annál kevesebben ismerik itt a valós tényállást, és még kevese bben olvasták el figyelmesen az Alkotmánybíróság döntését. Én a tényállással részletesen nem kívánok foglalkozni, mert a határozati javaslat indokolása pontosan rögzíti, csak két tényt emelnék ki. Március 4én indítja az első fegyelmit egy roppant izgalmas kérdésben: ki fizette a névnapi vacsora költségét? Ez egy borzalmasan nehéz tényállás, le kell tenni a számlát, hogy ki fizette ki. Ezt sikerül is tíz hónap alatt - mert ez ésszerű határidő - két menetben elintézni egy fegyelmi határozattal, amelyeket a b íróság szó nélkül megsemmisít és hatályon kívül helyez. A május 6i, roppant bonyolult tényállású fegyelmi ügyben május 10én hoz felfüggesztő határozatot. Azóta eltelt másfél esztendő. (19.00) A fegyelmi határozatot, a fegyelmi eljárást ez az önkormá nyzat nem tudja, de nem is akarja befejezni. Hogy miért nem akarja befejezni? Számára nagyon kényelmes a választott polgármester alkotmányosnak tartott, határidő nélküli, de legalább a ciklus végéig tartó felfüggesztése. Fura módon ez