Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 7 (156. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - PÁL BÉLA (MSZP):
1205 felhalmozódtak, másik részről pedig egyetértve ezzel és hangsúlyozva, figyelembe veszi, hogy a magyar kormány és az Apostoli Szentszék által megbízott úgynevezett vatikánimagyar vegyes bizottság az elmúlt év során, amikor áttekinte tte a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti, a katolikus egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről aláírt megállapodást, egyes további jogszabálymódosítási feladatokat is javasolt. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a Magyar Demokrata Fórum képviselője olyan szavakat használt, hogy 1997ben, amikor az Apostoli Szentszék és az MSZPSZDSZkormány által aláírt megállapodás megszületett, akkor utána ké nytelen volt a kormány átvezetni ezeket a rendelkezéseket. Nem erről volt szó, kedves képviselőtársam. Mint ahogy a megállapodás szó is sugallja, ez nem diktátum, megállapodás volt, amelyben mind a két fél egyetértett. Ez már a törvény meghozatalakor is te rmészetesen vita tárgyát képezte, voltak, akik az egyik álláspontot képviselték, voltak, akik a másikat; mint ahogy most is lehet látni a különféle megközelítésekből, hogy bár azt gondolom, egy célt szeretnénk mindannyian, de természetesen az ehhez vezető utak különbözőek. Ezzel kapcsolatban továbbra is azt hangsúlyozom, hogy legyen szó egyházról vagy legyen szó civil szervezetekről, ez az egyik, nem nélkülözhetetlen módja a támogatásoknak, s ebben a sokcsatornás finanszírozási rendszerben természetesen öss ze kell illeszteni a többivel. A Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja néhány módosítással, amelyek egy részéről már itt is szó esett, azt gondolom, hogy támogatni fogja azt, hogy minél egyszerűbbé váljon a jövőben az adózó állampolgárok számára is a felajánlható összegről szóló rendelkezés. Hiszen