Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 7 (156. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - PÁL BÉLA (MSZP):
1203 az cserkész, legyen az Vöröskereszt, és nem is kezdem sorolni, mert biztos, hogy fontosakat kihagyok. Mindenki gondolja a magához, szívéhez vagy a régiójához legközelebb álló intézményt. Persze, hogy az egyházak nemcsak hogy benne vann ak ebben, hanem az élén vannak ennek a listának. De az egy másik 1 százalék. Teljesen egyetértek, legalábbis sok mindenben egyetértek képviselőtársaimmal abban, amit erről mondtak; gondolom, az is újragondolás tárgya lesz majd a következő törvényalkotásnál . De én kifejezetten - megint mondom - ezzel a második 1 százalékkal foglalkozom, és ennek van az a nagy jelentősége, amit próbáltam körülírni. Még talán annyit, hogy ez hozzájárul az adófegyelemhez is. Az adózó polgár, ahogy az előbb is említettem, nem sz eret ugyan adót fizetni, de fizet, mert szokás, különösen mert nem akar börtönbe kerülni az adófizetés elmulasztása miatt, vagy valami más kellemetlenségnek kitenni magát; ez az adófizető most azonosul a rendszerrel, és azt mondja, hogy ez az én rendszerem , ez az én kormányom, ez az én társadalmam, ez az én civil szervezeteimnek az országa. És tessék elhinni - szabad legyen nagy szavakat használni, képviselőtársaim , a társadalom szövetét erősíti ez, és a társadalom ilyen szövetekből áll össze és lesz gyen gébb vagy erősebb. Bízom benne, hogy ez a törvényalkotás is, amely most előttünk van, egy lépéssel vagy még több lépéssel közelebb visz bennünket a kívánt célokhoz. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Pál Béla képviselő úrnak, M agyar Szocialista Párt. (17.30) PÁL BÉLA (MSZP) :