Országgyűlési napló - 2000. évi őszi ülésszak
2000. szeptember 4 (153. szám) - Az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - TÓTH ANDRÁS, a mezőgazdasági bizottság előadója:
117 Befejezésül néhány konkrét törvén yhez szólnék. Az áfatörvényről: elhangzott a bizottsági vitában, és itt is elmondom, hogy nagyon indokolt lenne már az önkormányzati beruházásoknál biztosítani az áfamentességet. Az önkormányzati kötelező feladatok ellátását szolgáló beruházásoknál indokol atlan az áfafizetés. Nem is fizetik az önkormányzatok, mert ügyeskedéssel, különféle megoldásokkal elkerülik az áfafizetést. Ez az ügyeskedés viszont nem helyes, nem jó, éppen ezért ezt hiányoltuk a törvényjavaslatban. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megadom a szót Tóth András úrnak, aki a mezőgazdasági bizottság állásfoglalását ismerteti. TÓTH ANDRÁS , a mezőgazdasági bizottság előadója : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizo ttság augusztus 31i ülésén tárgyalta meg az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló T/2977. számú törvényjavaslatot. A bizottsági vitában ellenzéki képviselőtársaink kifogásolták, hogy a terve zett változások két évre szólnak. Álláspontjuk szerint a gazdasági folyamatok ilyen távra is kiszámíthatatlanok, számos bizonytalansági tényezőt véltek felfedezni. Ezzel szemben a kormánypárti hozzászólók épp azt emelték ki, hogy az adózási felté telek kiszámíthatóvá válnak egyrészt azzal, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás csak néhány esetben tartalmaz érdemi, a fizetendő adó összegének tekintetében lényeges változást, másrészt azzal, hogy számos paragrafus a korábbi értelmezési pontatlanságo kat hivatott