Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 19 (150. szám) - Chibudom Nwuche, a nigériai parlament alelnökének és kíséretének köszöntése - "Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel" címmel az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BAUER TAMÁS (SZDSZ):
91 "Nos, a Fidesz - mármint az 1993as Fidesz - ezzel szemben úgy látja, hogy egyrészt a kétoldalú szembenállás megszűnte miatt, másrészt pedig a biztonság nemzetközivé válása miatt ezt a koncepciót, tehát a mai Fideszkoncepciót nagyjából el lehet felejteni. Ez azonban sajnos nem jelenti az, hogy teljesen megszűntek azok a veszélyek, amelyek elhárításához katonai erőre lenne szükség. Sőt, amint azt például a barcsi incidens is ékesszólóan bizonyította - 1993ban vagyunk , bizonyos katonai természe tű veszélyek valószínűsége kifejezetten megnőtt. (20.30) Ezek a kihívások azonban nemcsak valószínűbbek, de jellegük is eltér az előbb elmondottaktól, sokkal gyorsabban generálódnak, gyorsabban el is múlnak, céljuk is többnyire lokális, és ezért természete sen más elvárásokat támasztanak a haderővel szemben is; gyorsan, rugalmasan reagálni képes hadsereget tesznek szükségessé." '93ban Wachsler Tamás persze még nem tudta, hogy öt évvel később Magyarország a NATO tagja lesz, a NATOtagság pedig további módosí tást tesz szükségessé azzal kapcsolatban, hogy hogyan látjuk a magyar biztonsági helyzetet és ennek megfelelően a magyar fegyveres erő feladatait. A magyar fegyveres erőre nem vár olyan feladat belátható időben, hogy Magyarországnak bármilyen szomszédos or szág szétbontakozó támadásával szemben kellene megvédenie az ország területét. Egyetlen NATOország sem került ilyen helyzetbe a NATO fennállása óta, egyetlen európai ország nem került ilyen helyzetbe az elmúlt ötven évben, és a következő ötven évben, de l egalábbis a következő tizenöthúsz évben biztosan nem kell ilyesmitől tartanunk. Amikre a magyar fegyveres erőnek fel kell készülnie, azok lokális konfliktusok, lokális konfliktusok esetleges átcsapása magyar területre - bár ez is abszolút valószínűtlen - ezenkívül nemzetközi feladatvállalás a NATO meg az ENSZ keretében, valamint katasztrófaelhárítás és hasonló feladatok. Amikor évekkel ezelőtt, az előző két országgyűlésben a honvédelmi irányelveket készítettük, akkor is világosan láttuk, hogy ez az az irán y, amerre a magyar fegyveres erő, a Magyar Honvédség feladatai elmozdulnak. És nincs értelmetlenebb dolog, mint egy olyan feladatra felkészíteni a magyar fegyveres erőket, amilyen feladat a XXI. század első felében nem áll a magyar fegyveres erők előtt. Ez ért azt gondolom, hogy ezekhez a reálisan várható feladatokhoz tömeghadseregre, sőt potenciális tömeghadseregre, arra, hogy az egész egészséges férfilakosságot - mármint akit behívnak közülük - kiképezzék katonai szolgálatra, nincs szükség, ennek nincs ért elme. Ez az alapkérdés. És nekem úgy tűnt a mai fideszes felszólalásokból - most a koalíciós partnerek felszólalásairól nem beszélek, azokból is persze , hogy ezzel a megváltozott helyzettel önök egyszerűen nem hajlandóak, nem akarnak szembenézni. És ez a lényeg, tisztelt Országgyűlés, az, hogy az a koncepció, amit a legtisztábban és legvilágosabban Simicskó István fejtett ki, az a koncepció is egy elavult, egy egész más világból átvett koncepciója a fegyveres erők feladatainak, szerkezetének, teendőinek, és ebből következik ez a három vagy hat hónapos alapkiképzés, a nemzetőrség s a többi elképzelés, ami egyébként olyan országokból kerül átvételre, svájci, izraeli típusú helyzetekből, amely egyszerűen nem összehasonlítható a NATOtag Magyarország helyzetév el. Azt gondolom ezért, tisztelt Országgyűlés, hogy ez az alapvita, amiben kinekkinek állást kell foglalnia. Ebben az alapvitában, hogy tehát mi a magyar fegyveres erők feladata és hogy ehhez milyen szerkezetű fegyveres erőkre van szükség, foglalja el ma az egész kormánykoalíció - szokás szerint a MIÉPpel megerősítve - azt a felfogást, amit 1993ban Wachsler Tamás mint idejétmúlt, konzervatív koncepciót bírált. Lelkük rajta, hogy visszamennek az időben tíz évvel vagy még többel; a szabad demokraták ebben nem fogják önöket követni, és úgy látom a mai vitából is meg az egy héttel ezelőttiből is, hogy szerencsére a szocialisták sem. Még egy utolsó kérdésre szeretnék kitérni, és ez a költségek kérdése. Ismernek engem, a pénzügyi államtitkár úr is ismer engem a nnyira, hogy tudja: én ellenzékiként ugyanúgy, mint kormánypártiként annak idején, mindenütt védem a költségvetés, az adófizetők szempontjait, és sosem támogatom a költekezéssel járó ellenzéki javaslatokat, még most sem. Számomra azonban a
