Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 19 (150. szám) - Chibudom Nwuche, a nigériai parlament alelnökének és kíséretének köszöntése - "Javasoljuk, hogy a kötelező sorkatonai szolgálatot 2002-től önkéntes és hivatásos hadsereg váltsa fel" címmel az SZDSZ által kezdeményezett országos népi kezdeményezés tárgyalása - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
81 Ez a p énzhiány számomra relatív dolog, annál is inkább, mert azt a pénzt, amit most kifizetünk, nagy valószínűséggel a vakvilágba, a semmiért fizetjük ki, én inkább fizetnék egy picivel többet állampolgárként is, hogy aztán annak tényleg legyen értelme; mert mos t gyakorlatilag "eccpecc, kimehetsz" alapon, aki nem bújt el, az bemegy katonának, és szitkozódni fog iksz hónapon keresztül, semmiféle hazaszeretet és minden egyéb kitekintés nélkül. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétperces hozzászólásra következik Fodor Gábor úr, az SZDSZ képviselője. DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök úr. Nyitray képviselőtársam elmondott felszólalására szeretnék néhány mondatban reagálni. Először is a nemzetközi példákkal k ezdeném, bár azt gondolom, hogy az előző órákban ezt elég alaposan körbejártuk, de azért érdemes visszatérni egy gondolat erejéig. A nemzetközi példák tág teret adnak a különböző interpretációkra. Az, hogy ki mit fontolgat, mit akar, esetleg miben gondolko dik, én tartózkodnék az ilyen típusú minősítésektől, maradnék inkább a tényeknél. Említettem már, de még egyszer szeretném leszögezni: 35 évvel ezelőtt mi volt a NATOtagállamok körében? Egyetlenegy országban volt önkéntes, hivatásos hadsereg. Ma mi van? H ány országban van, és hány ország döntötte el - nem fontolgatja és mereng rajta , hogy átáll? Ez tény, ezen nincs mit vitatkozni. Van egy tendencia, tartunk valahonnan valahová. Az már - még egyszer mondom - mindenkinek a magánügye, hogy mit gondol, hogy egyébként, ráadásul közben bizonyos nyugateurópai országok, hollandok, belgák mit fontolgatnak. Hozzátenném, hogy az én információm szerint nem különösebben fontolgatnak ilyeneket, de még egyszer mondom, mindenkinek a magánügye, hogy mit gondol erről, mar adjunk a tényeknél, azok egyértelműek. A költségeknél is maradjunk a tényeknél! Lehet azt mondani, hogy nem fér bele, és hogy annyi pluszkiadása van a Honvédelmi Minisztériumnak, a miniszter úr is elmondta a rendkívüli kiadásokat. Persze, mindig vannak ren dkívüli kiadások. Most nézzük a tényeket! 97 milliárd - elmondtam, kiszámoltuk, milyen mutatókkal - az állomány költsége akkor, ha önkéntes, hivatásos hadseregről beszélünk. Hol nem fér ez bele ebbe a büdzsébe, amikor maga a minisztérium a jövő évre 96 mil liárddal kalkulál? - csak egy rossz struktúrában, amiről már beszéltünk, hogy az miért nem működőképes, a fordított piramis, amit mindannyian ismerünk. Itt is maradjunk a tényeknél! A harmadik az időintervallum, hogy milyen hosszú idő alatt kell átállni. H a ez a fő problémája a kormánypárti képviselőknek - már említettem , akkor miért nem támogatták 1998ban az indítványunkat? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Miért nem adnak be egy másik határozati javaslatot, mondjuk, azza l, hogy 2004ben álljunk át? (Az elnök ismét csenget.) Ha valóban ez lenne a probléma, azt gondolom, képviselőtársaim beadnának ilyen javaslatot. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Kétper ces hozzászólásra következik Wiener György úr, az MSZP képviselője. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szinyei András fideszes (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nyitray!) képviselőtársam néhá ny mondatára, gondolatára reagálnék. Mindenekelőtt arra hívnám fel a figyelmét, hogy Olaszországban a múlt héten a helyzet valamelyest változott, tudniillik az alsóház, a képviselőház döntött az önkéntes haderőre történő áttérésről. Igaz, a szenátus ebben a kérdésben még nem hozott határozatot, utalnék azonban arra, hogy az olasz védelmi miniszter történelmi áttörésnek nevezte ezt a lépést, és ebből egyértelműen kitűnik, hogy ő személy szerint - mint a hadseregért felelős vezető politikus - úgy ítéli meg, h ogy