Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. augusztus 23 (152. szám) - Az úgynevezett olajügyek kivizsgálásával kapcsolatos feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KELETI GYÖRGY (MSZP):
393 indítványainak, illetve a munkájának, én csak két ténnyel kívánom cáfolni ezt, és nagyon örülnék egy magyarázkodásnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Akkor, amikor 1994 szeptemberében én indítványt terjesztettem elő a privatizáció tételes felülvizsgálatára nézve, bár első megdöbbenésében az akkori Országgyűlés körülbelül 98 százalékkal ezt elfog adta és napirendre tűzését indítványozta, ténylegesen soha nem kezdték meg. Ezzel szemben fél évvel később dr. Kristóf István képviselőtársam egy hasonlónak tűnő indítványt előterjesztett, és majd azzal telt el az idő, bár az nem érdemi és tételes felülviz sgálatra vonatkozott volna. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Lejárt a képviselőcsoport ideje, sajnos. A gondolatát tessék szíves befejezni, de lejárt az idő. DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP) : Képviselőtársaim, természetesen eleget teszek az elnök úr felhívásának, és elnézést kérek minden érintettől, minden érdeklődőtől. Jelzem, hogy gondolataimat, ha az ország egyik legolvasottabb sajtóorgánuma, a Népszabadság hajlandó közzétenni, akkor megfelelő formában önökkel tudattatom. (Dr. Gál Zoltán: Alig várjuk!) Köszönöm, hogy megha llgattak. Mindenesetre egyet le kívánok szögezni végső zárszóként: minden bűnöst el kell ítélni törvényes eljárás keretében és csak bizonyítékok alapján. Adjuk meg egymásnak az emberi tévedés lehetőségét, mert mindannyian tévedhetünk, és adjuk meg egymásna k a képviselők egymás közötti, egymással szembeni tiszteletadásának a lehetőségét! Köszönöm. (Szórványos taps.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. (Dr. Tímár György felé:) Sajnos, a 8 perc lejárt. Tisztáztuk a képviselő úrral, hogy az idő lejár t, és részrehajlást nem lehet tennem, mert akkor... Megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, MSZP. KELETI GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék az ügy másik vetületéről is beszélni, és gondolom, nyilvánvaló, hogy miről: az olajbizottsággal összefüggő vizsgálatok nemzetbiztonsági vetületéről. Ennek kapcsán szeretném figyelmükbe ajánlani azt a határozati javaslatot, amit szocialista képviselők nyújtottak be, és aminek van egy pontja, amelyik arra kéri a miniszterelnököt, ho gy adjon tájékoztatást a parlament számára a különböző rendészeti, rendvédelmi szervek és a titkosszolgálatok olajüggyel és olajbizottsági vizsgálattal kapcsolatos érintettségéről. Azt gondolom, hogy egy különleges helyzetről van szó, hiszen a parlamentnek ezt joga és kötelessége is megtenni, mert ellentétben az ügyészséggel vagy a bíróságokkal, a parlament úgynevezett kormányzati irányítási ellenőrzést gyakorol, és ennek keretén belül törvényességi felügyeletet és politikai felügyeletet folytat a nemzetbiz tonsági szolgálatok fölött. A nemzetbiztonsági szolgálatok ugyanis súlyosan korrumpálódtak, ha szabad így mondani, olyan folt esett a tisztességükön, amely érdekes módon Szalai Annamária beszédéből persze ez komolytalan, de mégis azt gondolom, hogy volt eg y ember, aki megjelent, akinek a kijelentéseit nagyrészt elhitte a közvélemény, és amelyik megmozgatta az állami apparátust, és akiről most sokan azt gondolják, hogy nem kell a szavait komolyan venni. Ez az ember nem más, mint Nógrádi Zsolt. Igaz, hogy dél előtt ezen az emelvényen a legfőbb ügyész elmondta, hogy Nógrádi Zsolt vallomása alapján milyen ügyészi vizsgálatok folytak. De az, hogy Nógrádi Zsolt mit mondott a titkosszolgálatokról, teljesen érdektelen most a kormánykoalíció számra. Ezt bizonyította a miniszterelnök úr azonnali kérdésre adott válasza is, ezt bizonyította Demeter Ervin tárca nélküli miniszternek az interpellációra adott válasza, és ezt bizonyítja a Fideszképviselőknek az a megnyilatkozása, hogy ezt az ügyet nem kell komolyan venni.