Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 20 (151. szám) - Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - Személyi ügy: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - HEGYI GYULA (MSZP):
258 napra nemcsak egy, hanem néha több megjelenés és akció is jutott. Konferenciákat szerveztünk idehaza és külföldön is, részt vettünk hazai és nemzetközi kiállításokon; különösképpen a külföldieket tartom itt fontosnak. Némelyik magyar párt, például a Fidesz is rendezett konferenciát a Tiszával összefüggésben. Most nagyon fontosnak tartjuk a monitortevékenységet. Megállapodást kötöttünk a német autóklubbal, amely a Balaton vízminőségét is vizsgálja; az ő vizsgálatuk alapján befej eződött a Tiszató vízminőségének vizsgálata, és örömmel szeretném jelenteni, hogy a múlt héten elkészült a jelentésük, amely a Tiszató vízminőségét kiválóra minősíti, azaz kifejezetten ajánlják a német és az osztrák turistáknak - ők a legnagyobb küldő or szágok a Tiszató környékén - a Tiszában való fürdést, illetve a Tisza ilyen célból való látogatását. Politikai kapcsolatainkat is felhasználjuk. A külföldi utak, látogatások alkalmával különösképpen a legnagyobb küldő országokban, Németországban é s Ausztriában folytattunk kampányt annak érdekében, hogy a partnereinket meggyőzzük arról, hogy a Tisza alkalmas az üdülésre. (21.00) A helyi regionális idegenforgalmi bizottságok támogatása is jelentős mértékben emelkedett, tavaly 94 millió forintot kapta k a térségben érintett idegenforgalmi bizottságok, idén ez 320 millió forintra nőtt, és ezen túl különösen fontos, hogy 80 millió forint turisztikai marketingköltségvetésük van a térségben érintett regionális idegenforgalmi bizottságoknak, amely a kormány által átengedett forrás annak érdekében, hogy a Tiszával kapcsolatos marketingtevékenységüket erősíteni tudják. Végezetül szeretném elmondani, úgy ítélem meg, hogy a Tiszával összefüggő feladat nemcsak a kormány feladata, hanem mindannyiunk feladata. Szer etnék önnek is köszönetet mondani ezért a felszólalásért, úgy érzem, ez is ezt szolgálja. Szeretném megköszönni azoknak az országgyűlési képviselőknek és külföldi követségek diplomatáinak, munkatársainak, akik szabad idejükben kampányoltak a Tiszáért. Külö n szeretném megköszönni Áder János házelnöknek, hogy a hétvégén egy Tiszatavi rendezvényen, egy vízilabdamérkőzésen nemcsak kiváló vízilabdatudását csillogtatta meg, hanem azt is, hogy a Tiszában minden kockázat nélkül lehet fürödni, vízilabdázni, hiszen szemmel láthatólag az elnök úr a tiszai fürdőzés ellenére is jó, mi több, egyre jobb egészségnek örvend. Önöknek azt kívánom, hogy nyári szabadságukat, ha lehet, legalább egykét nap erejéig töltsék a Tiszánál. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az FKGP so raiból. - Dr. Horváth Zsolt tapsol.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Balogh József napirend utáni felszólalási szándékát visszavonta, és ha jól látom, Szanyi Tibor sem tartózkodik az ülésteremben. Úgyhogy az utolsó napirend utáni felszólaló Hegyi Gyula képviselő úr, Magyar Szocialista Párt. HEGYI GYULA (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a Tiszának egy alsóbb szakaszával kapcsolatban szeretnék kevéssé szívderítő hozzászólást mondani. A "Képes Ifjúság" című vaj dasági, újvidéki magyar hetilap sorsa már szóba került ebben a Házban. Tudom, hogy ezt a hozzászólást a Vajdaságban többen figyelik, ezért szeretnék pontosan és keményen fogalmazni, olyan fejlemények történtek ugyanis, amelyek szerintem minden tekintetben elfogadhatatlanok. A "Képes Ifjúság" - hadd emlékeztessem magunkat arra - Újvidéken a vajdasági magyar fiatalok számára megjelenő hetilap, immár 50 éve jelenik meg, egy korszerű, merész hangvételű, bátran ellenzéki lap, mely nem árvalányhajas magyarkodássa l, hanem valóban a szellemi értékek közvetítésével kívánja magyarságukban megtartani a vajdasági fiatalokat, elsősorban a középiskolás diákokat. Érthető, hogy a mai jugoszláv viszonyok között ennek a lapnak a támogatása anyagilag