Országgyűlési napló - 2000. évi nyári rendkívüli ülésszak
2000. június 20 (151. szám) - Döntés törvények sürgős kihirdetésének kezdeményezéséről - Személyi ügy: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - VINCZE LÁSZLÓ (FKGP):
256 gyógyfürdőellátásokra, ez a tervek szerint a jövő évben is tarható marad. Jelenleg a finanszírozás rendjét egyébként az 1997. évi LXXXIII. törvény és a hozzá kapcsolódó 217/19 97. számú kormányrendelet szabályozza. Azonban tekintettel arra, hogy az elmúlt évek alatt számos változás történt mind a szolgáltatók számában, mind az új szolgáltatók tulajdonosi viszonyaiban, illetve az egészségügyi ellátás finanszírozásában, szükségess é vált a fenti kormányrendelet módosítása. Valóban felmerült annak a lehetősége, hogy a lakossági hozzájárulás mértékében is változtatások történjenek, de erre jelenleg érvényes kormányhatározat nem született. (20.50) Mérlegelni kell ebben az esetben az es etlegesen fellépő költségvetési megtakarítást, illetve az egészségi állapotra történő hatás eredőjét. Ezen adatok birtokában tudja majd kialakítani a kormány a végleges álláspontját. A gyógyfürdőellátásokkal párhuzamosan - úgy, ahogyan azt ön fölvetette - valóban bizonyos gyógyszermegtakarítások is felmerülhetnek, éppen ezért a gyógyfürdőellátásokkal párhuzamosan kell hogy sor kerüljön a gyógyszertámogatási rendszer felülvizsgálatára is, hiszen a kettő egymást kiegészítő kérdés. Ezek a kérdések egymással így összefüggnek, vagyis bizonyos gyógyszerköltségek valóban kiválthatók a gyógyfürdőterápiával, ezt a költséghatékonyság elemezésekben el kell végeznünk. A kormányrendelet módosításának elfogadásáig és a végső döntésig én a képviselő úr türelmét kérem. Köszönöm szépen. (Dr. Takács Imre: Köszönöm szépen. - Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend utáni felszólalásra jelentkezett Vincze László képviselő úr, Független Kisgazdapárt. Megadom a szót. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm a szót. Tisztelt El nök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenki számára köztudott, hogy a Tisza, a Szamos völgyét természeti katasztrófa érte, melynek következtében a folyók élővilága kárt szenvedett. Az ott élő emberek élete nagymértékben függ a Tisz a és a Szamos állapotától. Szerencsére a folyókat ért szennydugó levonult. A közel tízméteres vagy azt meghaladó árhullám tisztára mosta a medret. A hullámtérről a folyóba visszakerült az élővilág. Napjainkban már a Tisza virágzásának is tanúi lehetünk, há la Istennek. A természet soha nem látott módon hozta helyre bűnös emberek károkozását, mulasztását. A Tisza teljes szakaszán megpezsdült az élet. Az árvízvédekezés alkalmával volt szerencsém látni néhány centiméteres, új ívásból kikelt kishalakat, csibort és békákat. Az áradás levonultával a helyi és központi szervek halat telepítettek - köszönet érte. A tiszai árhullám komoly károkat okozott a szennyvíztisztító művekben. A Tisza vízminőségének folyamatos javítása nemzeti érdek. Mindezen kívül gazdasági érd ek is, ősidők óta a Tisza a térség lakóinak éléskamrája. Az élővilághoz hozzátartozik a víz minőségének megóvása és folyamatos javítása. A Tisza menti települések szennyvízberuházásait mindenképpen előnyben kell részesíteni. Erre a kormányzat ígéretet tett . Úgy gondolom, hogy a Tiszavölgye fejlesztése nem szorítkozhat a Tisza egy részére, mondjuk, csak a Tiszató fejlesztésére. Ugyanúgy csodálatos a FelsőTisza, a KözépTiszavidék; az alsóTiszavidéki tájak és üdülőkörzetek sokasága várja az üdülni vágyó külhoni és magyar állampolgárokat. A teljesség igénye nélkül engedjék meg, hogy utaljak Tiszakécske, Tiszaug strandjaira, vagy az országban egyedülálló homokfövennyel rendelkező csongrádi Köröstorkolati üdülőhelyre. Lehetne folytatni a sort: Csanytelek, Mindszent és Mártély strandjaival vagy Szegeddel. Népgazdaságunk húzóágazata az idegenforgalom. A Tisza mente településeit ugyanúgy megillethetné a kiemelt övezetté nyilvánítás, mint a Balaton térségét. A vállalkozók készültek és