Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (dr. Áder János): - KELETI GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - TÓTH KÁROLY (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
868 Én azt gondolom, hogy erre nincsen szükség. Javaslom mindenkinek, hogy térjünk vissza a tárgyra, amennyiben arról még bárkinek valamiféle relevatív, új elmondandója volna. Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Keleti György képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. KELETI GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Azért voltam kénytelen szót ké rni, ugyanis ez a legnagyobb baj, ön tökéletesen rávilágított, Nyitray úr, a legnagyobb problémára. Ugyanis ehhez a bizottsági jelentéshez, amit idehoztak, azt nem engedték meg, hogy az ellenzék bármilyen kiegészítést, megjegyzést hozzáfűzzön. Szeretném el mondani azoknak, akik nem voltak jelen ugyanis ennek a megfigyelési bizottságnak az ülésén, a bizottság elnöke odahozott egy jelentést, azt akarta elfogadtatni. Ez itt van most mindenki előtt. Mi a bizottsági ülésen - és ez jegyzőkönyvben van - azt kértük, hogy szíveskedjék a bizottság elnöke meghallgatni az ellenzék álláspontját, halasszuk el a szavazást, és ne ezt fogadjuk el. Kosztolányi úr erre azt mondta - jegyzőkönyvezve van , mivel ez az ő javaslatával ellentétes, ezért nem teszi fel szavazásra. Ké rem szépen, katasztrófa, ami ezen a bizottsági ülésen vagy a bizottsági üléseken volt! Kosztolányi úr azt szavaztatott meg, amit akart, a szavazógép, tisztelt MIÉPes képviselőtársammal együtt, működött. Így igaza van önnek, Nyitray úr, ha arról akarunk be szélni, ami az igazság, arról nem tudunk beszélni, mert az nem kerülhetett be a bizottság jelentésébe az önök erőszakos, erőből történő bizottsági vezetése és szavazati eredménye alapján. Ugyanúgy, kérem szépen, nem történt meg a bizottság előtt az, hogy a zt a határozati javaslatot, amit itt tárgyalunk, esetleg meghallgathattuk volna. Azért, azt gondolom, a demokráciának vannak játékszabályai, amit illene betartani. Ezt egyébként úgy hívják, hogy Házszabály, vagy úgy hívják, hogy demokratikus jogok. Önök er ről, úgy tűnik, nem akarnak tudomást venni. Vagyis én azt gondolom, hogy itt most tényleg arról van szó, vane joga a miniszterelnöknek megvádolni egy előző kormányzati ciklust valamivel: ha van joga, akkor azt bizonyítania kell, hiszen akkor tényeken alap szik; ha nem tudja bizonyítani, akkor nincs joga, mert akkor megsértette a demokratikus játékszabályokat - olyat állít, ami valótlan. Vane joga egy bizottságnak benyújtani ide olyan anyagot, amit a bizottság meg sem tárgyal? Erről szól a kérdés, és mi azt szeretnénk, ha korrigálnánk, de úgy tűnik, hogy az önök számára ez reménytelennek tűnik. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Tóth Károly képviselő úr következik. TÓTH KÁROLY (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Nyitray András Képviselőtá rsam! Rendkívül közel kerültünk a megoldáshoz. Ön azt mondta, hogy amiről beszéltem, annak 8590 százaléka nincs benne a jelentésben. A különbség közöttünk már csak 1015 százalék. Én azt mondom, hogy a tények 100 százaléka nincs benne a jelentésben. A tén y egy mondat, és ha 1015 százalék, ha már fel tudtunk jönni nulláról 80ra, az egy jó arány. Egy mondat hiányzik: nem történt közpénzen, törvénytelen, titkosszolgálati eszközökkel Fideszvezetők és családtagjaik megfigyelése. Ez a 100 százalék. Amint ez b ekerül, teljes egyetértés lesz közöttünk, és amíg a vita tart, ennek cáfolatára a miniszterelnök urat várom a dokumentumaival együtt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Göndör István képviselő urat illeti a szó . GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) :