Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A politikusokról és más közéleti személyiségekről, valamint azok családtagjairól az előző parlamenti ciklusban folytatott törvénytelen és titkos adatgyűjtés vizsgálatára létrehozott vizsgálóbizottság tevékenységéről szóló jelentés, valamint az ehhez k... - ELNÖK (dr. Áder János): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - VANCSIK ZOLTÁN (MSZP):
863 valamilyen módon ellensúlyozni. Orbán Viktor úr ennek úgy adott helyt, hogy elmondta ezt a bombasztikus beszédét. Tulajdonképpen miért volt erre szükség, ki a csuda ez a Simicska? Miután Kosztolányi úr - nem hallotta az elnök úr, csak azért mondom, hogy el ne vegye már tőlem a szót - egészen Rákosi Mátyásig ment vissza az előbbi beszédében , én egyelőre csak Simicskáig szeretnék visszamenni. (Derültség az SZDSZ soraiban.) (A jegyzői széket Kocsi László helyén dr. Világosi Gábor foglalja el.) El kell mondjam, hogy a Fidesz egyik alapító tagja a következőket mondta: "Igen, é n, az alapító atyák egyike, dr. Simicska Lajos és Tóth Béla miatt hagytam el a pártot, ugyanis nem szeretem őket. Nagyon nem. Dr. Simicska körül egyre több volt a fegyveres őr. S lassan kezdtünk úgy kinézni, mint valami kokainbáró rezidenciája Kolumbiaals ón. (14.50) Meg a titok is egyre több lett, s a titkok számának emelkedésével párhuzamosan sűrűsödtek a fontos arcú fószerek, akikkel nem lehetett emberi szavakat váltani nőkről, kajáról, piáról. Ma a Fideszen belül Orbán Viktor elnöknek, Kövér László alel nöknek és esetleg Simicska Lajos, a párt gazdasági igazgatójának akarata ellenére nem születhet nagyobb horderejű döntés." Nyilván kényelmetlen volt már a Fidesz számára, ezért kapóra jött egy olyan jelentés, ami igencsak fölbőszíthette a miniszterelnököt. Miért? Ez az ominózus jelentés a Cégtár 2000ben a következőket tartalmazza; ha megengedi, egy részt fölolvasok a címlistából. Azt mondja, hogy - csak találomra egyet kiválasztok, például: Orbán. "Orbán Viktor egyedül a Századvég, ma Centum Kft.ben volt ügyvezető és tulajdonos. A kft. azért óriási jelentőségű, mert mint látni fogjuk, innen indult el Orbán Viktor, Fidesz, gazdaságszervező munkája. Érdekes módon Kövér János dr. és Kövér Szilárd is tagjai az aranycsapatnak. Orbán Győző, ifjú és idősebb; Orbá n Viktorral, a Századvég Kft.vel az üzleti kapcsolódást a Századvég Kft. volt tulajdonosa, Schlecht Csaba teremti meg. A Dolomit, a GántKő, a ZalaTőzeg Kft.k a bányahasznosításra szerveződnek. Az üzlet gondolata óriási. A nem látható bányavagyon, az al ig ismert Gánt, ahol a bánya fekszik, lehetőséget teremt akár több milliárd forint mozgósítására is. A szükséges források, az értékesítéshez nélkülözhetetlen kapcsolatok adottak. Csider László nem kisebb gazdasági hatalmat, mint a Dunaholding pénzügyi erej ét és kapcsolatrendszerét biztosítja. Török Zsuzsa mint FEBtag, a Dunaholding Részvénytársaságon keresztül erősíti a Csiderféle kapcsolatokat. A család a tulajdonlást közösen gyakorolja, de ifjú Orbán Győző a fő tulajdonos. Jellemző, hogy a cég telephely e az Orbán család lakcímei, már megkezdték a Győrbe menekítést, lehet hogy Orbán Viktor ezért szeret Győrben szerepelni." És így tovább, és így tovább. Ez nyilvánvalóan zavarta a miniszterelnököt, és gondolom, miután ezt olvasta, elsötétülhetett a tekintet e, és mérgében előjött ezzel a dologgal. Voltak természetesen kontrások a csapatban vagy még szólisták. Ilyen volt például Deutsch Tamás, aki idézett ebből a dokumentumból, a rá vonatkozó részt, sőt ő azt is elkottyantotta, hogy saját dossziéja van. Kövér László azonban józan ember, érezte a bajt, érzi, hogy valami nem stimmel, közli, hogy oké, vannak ezek a dokumentumok, de még majd további dokumentumok is vannak, amelyeket meg kell vizsgálni. Mindjárt egy javaslatot is tesz egy vizsgálóbizottság létrehozá sára ő is. Tulajdonképpen miért kell ez a vizsgálóbizottság? Hát ő észreveszi azt a bizonyos dakota lovat, hogy döglött, és nem lehet rajta lovagolni. Az adatok nyilvánosak. Kreálni kellene talán valami mást. Kövér László úgy tett, mintha még soha nem talá lkozott volna hasonló iratokkal, pedig négy éve, '94 októberében titkos dokumentum jelent meg a Népszavában. A napilap összefoglaló adatokkal illusztrálja azt a tényfeltáró cikket, amely a Fideszközeli cégekről szól. Éppen akkor, mikor Wachsler Tamás elhí resült levelében a következőt mondja a Fideszkongresszusnak: "A Fideszen belül a szervezet pénzügyeit, különösen ami a vagyongazdálkodást illeti, sűrű homály fedi. Lassan egy év óta minden reggel félve nyitjuk ki a napilapokat, nem tudva, mikor jelenik me g egy újabb dehonesztáló írás a Fidesz vagy a Fideszhez kötődő személyek vélt vagy valós sötét pénzügyeiről. A gazdasági ügyekkel nem csak önmagukban van baj. Az igazi baj az, hogy a gazdasági emberek önálló politikai és közvéleményformáló erővé