Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám) - A hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz):
807 ingatlantulajdonos összejátszhasson a hulladéktermelővel, és a közösség költségén helyeztesse el hulladékát. A nyilvánvaló vétlenség esetén azonban a hulladékelhelyezést és ártalmatlaní tást állami feladatként kellene kezelni. Ami a hulladékgazdálkodási tervek készítésének kötelezettségét illeti, itt a regionális szemléletet, a területfejlesztési törvénnyel való összhangot kell erősíteni, és a helyi önkormányzatok feladatait csak az által uk valóban ellátható feladatok körére kell szűkíteni. Itt kívánom elmondani, hogy a megyei önkormányzat feladataival sem látom biztosítottnak a hulladékgazdálkodási terv elkészítését a törvényben meghatározottak szerint. Az önkormányzati törvény szerinti e gymás mellé rendeltség, illetve a településeknél tapasztalható ellenérzések, törekvések megkérdőjelezhetik a közös terv kidolgozását, az alkalmas lakóhelyek közös meghatározását, ami, úgy gondolom, érthető. A lakóhelyek kijelöléseinek nehézségeiről az a vé leményem, tudomásul kell vennünk, hogy a hulladékbefogadó létesítménye elsősorban nem csupán jogi és műszaki normák szerint kialakított építmény. Éppen ezért a telephely kijelölésénél hiba és bűn lenne a kényszerítés eszközéhez nyúlni. Ezt elsősorban a jó szakmai előkészítést követő, közérthető kommunikációs stratégia alkalmazásával, az érdekek mentén a konszenzus megteremtésével lehet megvalósítani úgy, hogy az mindenki számára elfogadható legyen. A gazdálkodó szervezetek tekintetében a települési kötelező közszolgáltatás igénybevételét akkor kell előírni, ha ezekről bizonyítható és hitelt érdemlő más engedélyezett módon maguk nem gondoskodnak. Be kell zárni a kiskaput környezetvédelmi szempontból, másrészt azonban, és ez elsősorban a gyárszerűen működő gaz dálkodókat érinti, óvakodni kell, és óvakodni kellene a piaci viszonyokba való beavatkozástól, a monopolhelyzetek kialakításától. Összefoglalva az elmondottakat, illetve előretekintve a teendőinkre: úgy látom, hogy a hulladékgazdálkodás területén tapasztal ható problémák megoldása törvényi szabályozást igényel, különös tekintettel az európai uniós normák átvételére, illetve a jogharmonizációra. Mindezzel együtt meggyőződésem szerint fontos, hogy a kormány biztosítsa a törvényjavaslat által előírt többletfela datoknak megfelelő, szükséges forrásokat az intézményi és garanciarendszerekkel, mert az önkormányzatok különben nem tudnak megbirkózni ezekkel a nehéz feladatokkal. A hulladékgazdálkodás beruházási és működtetési forrásainak számbavételéhez kevés a címzet t és céltámogatási lehetőség, tehát vagy az itt rendelkezésre álló keretet és az adható támogatások mértékét kell emelni, vagy kellő forráskoordinációs lehetőséggel kell bővíteni a kört. Meggyőződésem, hogy az elmondottak mellett ugyanolyan fontossággal bí r, melyről szintén már ma is volt szó, a lakosság szemléletváltozásának segítése, amely valamennyiünk közös feladata, de természetesen nem valósítható meg megfelelő színvonalú oktatás nélkül. Ismeretes, hogy a mezőgazdasági bizottság a törvényjavaslatot ál talános vitára sem tartotta alkalmasnak, részben a már általam is elmondottak, részben az általános vitában is megfogalmazott sok bizonytalanság és szakmai hiányosságok miatt. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy a hulladékgazdálkodáshoz igenis törvényi szabályo zás szükséges. Ez jól felfogott érdekünk, de erre int bennünket a csatlakozással kapcsolatos teendőnk is. Úgy gondolom, hogy csak alapos átdolgozással, a vitában elhangzott, szakmailag megalapozott vélemények beépítésével fogadható el a törvénytervezet. Kö szönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Pap János képviselő úr kért a Fidesz képviselőcsoportjából kétperces hozzászólásra lehetőséget. Képviselő úr! (10.40) DR. PAP JÁNOS (Fidesz) :