Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 2 (124. szám)
783 alatt, hanem tudatos, több évtizedes lezüllesztés eredménye. Ennek a folyamatnak a betetőzése lenne az SZDSZ által kezdeményezett önkéntes, fizetett honvédség. De érdeklődésemnek nem ez az iránya, hanem azt szeretné m megtudni, hogy az 1997es évben átszervezett újonckiképzés - amely négy helyőrségben folytatódik a mai napig - megindításához milyen terveket készítettek a kalocsai laktanya felújítására. Milyen költségvetéssel indult a munka és meddig jutott? Ki végezte el, ki ellenőrizte a felújítást, és mennyi lett a beruházás végösszege? Azt hiszem ugyanis, minden józan gondolkodású ember belátja, hogy a mai kalocsai állapotokat jelentősen befolyásolta a Keleti György miniszter úr idejében elvégzett, illetve el nem vé gzett felújítás. Köszönöm a lehetőséget. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem a kormány jelen lévő képviselőjét, hogy kíváne reflektálni a napirend utáni felszólalásban elhangzottakra. (Jelzésre:) Az államtitkár úr jelzi, hog y nem kíván reagálni. Bejelentem, hogy Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából, a napirendi utáni felszólalási szándékától elállt, azt visszavonta. Az ülésnap bezárása ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Megköszönöm mai munkájukat. A mai ülésnapot ezzel bezárom. Holnap, azaz csütörtökön reggel 9 órakor folytatjuk munkánkat. Addig kívánok önöknek jó pihenést, a holnapi viszontlátásig! (Az ülésnap 16 óra 22 perckor ért véget.) 2000. március 2 (124. szám) 2000. március 2án, csütörtökön délelőtt 9 órakor 124. szám Az 19982002es országgyűlési ciklus dr. Áder János, Gyimóthy Géza, dr. Szili Katalin és dr. Wekler Ferenc elnökl ete alatt Jegyzők: Herényi Károly, Kocsi László, dr. Szabó Erika, dr. Világosi Gábor Tárgyai • Hasáb Az ülésnap megnyitása • 17577 A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása • 17577