Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 1 (123. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Energia Hivatal 1998-99. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - LÁZÁR MÓZES, a gazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
692 Megadom a szót Lázár Mózesnek, a gazdasági bizottság előadójának, a határozati javaslat előte rjesztőjének, a napirendi ajánlás szerint tízperces időkeretben. Jelzem, hogy a gazdasági bizottságnak kisebbségi véleménye is lesz utána. LÁZÁR MÓZES , a gazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Való ban ötödik alkalommal került az Országgyűlés elé ez a beszámoló. A '94. évi XLI. törvény, a gázszolgáltatásról szóló törvény szabályozta azt, hogy az Energia Hivatalnak rendszeresen be kell számolnia a Ház előtt. Ez a beszámoló tulajdonképpen 1998. július 1jétől '99. december 31éig szól, tehát ha valaki esetleg arra gondolt volna, hogy a teljes '98. évi beszámolót is tartalmazza, ez nem igaz, hiszen a tegnapi nap folyamán örvendetes módon szinte teljes egyhangúsággal fogadtuk el a H/724. számú határozatot , amely a '97. és a '98. évi beszámolónak, tehát az ezt megelőző időszaknak a határozata volt. A MEH megalakulását közvetlenül megelőzően és azt követően - erre a főigazgató úr is utalt - nagyon sok törvény és szabályozás jelent meg. (9.20) Csak felsorolásképpen, a megemlítés kedvéért: a bányászatról szóló törvény 1993ban, a kőolaj és kőolajtermékek biztonsági készletezéséről szintén 1993ban, a villamos energia termeléséről, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994ben, és azt lehet mon dani, hogy a legutolsó, amely az energiaszektort érintő jelentős törvényalkotás, a távhőszolgáltatásról szóló törvény volt, az 1998. évi XVIII. törvény. Érdemes itt tekinteni arra a határozatra, amelyet még 1993ban az Országgyűlés hozott, és amelyben rögz ítette a magyar energiapolitika főbb alapelveit: az ellátásbiztonság - és itt külön szeretném kiemelni az egyoldalú importfüggőség mérséklését és a stratégiai készletezést mint fő célt , az energiatakarékosság, energiahatékonyság, környezetvédelem, piacko nform szerkezet, szervezet és szabályozás, a szénbányászat helyzetének rendezése a nemzetgazdaság szempontjából, és a nyilvánosság szerepének erősítése. A bizottsági vita során is néha tévedés volt néhány megnyilvánulásban megítélésem szerint, hiszen a Mag yar Energia Hivatalnak az előbb általam is felsorolt alapelvekben nem kialakító, hanem végrehajtó és szabályozó szerepe van, mintegy hatósági szerepe, mint ahogy ez a szabályzatában is leírva vagyon. Ezen belül is, tehát ezeknek az alapelveknek, amelyeket az Országgyűlés 1993ban fogadott el, meg kell felelni minden szempontból, és itt nagyon lényeges, hogy az Energia Hivatal, a felügyelet, az árszabályozás, az árelőkészítés és a fogyasztóvédelem területén betartsa, illetve betartassa a szabályozást. 1994 ó ta, a megalakulása óta valóban jelentősen átalakult a magyar energiarendszer. Itt nehezemre esik, de sajnos nem áll módomban, és nincs lehetőségem arra, hogy bővebben kifejtsem, mit jelent ez a "jelentősen", de megítélésem szerint nagyon sok hibával tarkít ottan. A Magyar Energia Hivatal szerepe ez alatt az időszak alatt is jól látható módon erősödött, és a későbbiekben erősödni fog, hiszen erről a főigazgató úr is említést tett, hogy fokozatos piacnyitás kezdődik a következő év január 1jével a villamos ene rgia területén, és az azt követő esztendőben pedig a gázszolgáltatás területén. A gazdasági bizottságban végeredményben három fő témáról folyt a társalgás, illetve a beszéd; a MEH önállósága volt az egyik fő téma, a másik a hatósági és fogyasztóvédelmi sze repének erősítése. Hamarosan elénk kerül a villamosenergiatörvény módosítása is, tehát ez már felkészülés és konkrét lépés a következő esztendei részleges piacnyitásra. Itt engedje meg a tisztelt Ház, hogy a feljogosított nagyfogyasztók... - ez azt jelent i, hogy azok, akik nagy tételben, meghatározott mennyiség fölött fogyasztják a villamos energiát, és lehetőséget kapnak arra, hogy bárkitől vásároljanak villamos energiát, és nekünk itt a Házban a törvény megalkotása kapcsán meg kell teremtenünk annak lehe tőségét, hogy a szállításban és a szolgáltatásban érdekeltek kötelesek legyenek a részükre