Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 29 (122. szám) - Dr. Szent-Iványi István (SZDSZ) - a külügyminiszterhez - "Mit keres Budapesten a néppárti-szabadságpárti osztrák kormány külügyminisztere?" címmel
610 szennyeződései miatt tartalék ivóvízbázist kell kialakítani. Ez a tájékoztatás megjelent 2000. február 1jén az önkormányzatok közlönyében. Az önkormányzatok a beruházási koncepciót a hatályos jogszabályok szerint 2000. május 5éig nyújthatják be. A jelenlegi szabályozás tehát a beruházás megvalósításához, annak állami támogatásához címzett támogatás formájában elvi lehetősé get biztosít. A címzett támogatásokról a döntést a kormány előzetes javaslata alapján és a 2001. évi költségvetési törvényben biztosított pénzügyi feltételek figyelembevételével az Országgyűlés fogja meghozni. A döntésnél a tisztelt Ház reményeink szerint figyelembe veszi Szolnok városának és a környező hat településnek a problémáját, amelynek megoldását magam is messzemenően támogatom. Az Országgyűlés döntésére várhatóan - a jelenlegi menetrendet figyelembe véve - 2001 első félévének végén kerül sor. Kérem a tisztelt képviselő urat válaszom elfogadására. (Taps a Fidesz soraiból. - Várhegyi Attila: Bravó!) (14.10) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válaszát. DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP) : Köszön öm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az interpelláció időszakában a Krasznán foszfortartalmú vegyület folyik le. Ez ugyan nem hasonlítható a ciánszennyeződésre, de jelzi azt, hogy a szennyeződés szinte naponta fenyegeti a Tiszát és benne Szolnok v ízellátását. Amit ön jelzett nekem, mindenképpen biztatónak tekinthető. Ezzel együtt is természetesen pici bizonytalanság van a kérdésben. A válasz szerint tulajdonképpen 2001re tolódik el a megvalósíthatóság, illetve egyáltalán a pályázat elfogadása, ill etve a megvalósíthatóság ennek függvényében még tovább tolódik. Szívesen elfogadnám a válaszát, de éppen e bizonytalanság miatt jelenleg ezt nem tehetem meg. A megvalósíthatóság időszakában szívesen visszatérek erre egy elfogadható válasz reményében. Köszö nöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : A képviselő úr nem fogadta el az interpellációra kapott választ. Megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae a választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán 118 igen, 52 nem, 5 tartózkodó szavazat jelenik meg.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés pillanatnyilag határozatképtelen. Kérem a folyosókon tartózkodó képviselőket, hogy jöjjenek be a terembe, és tegyünk még egy kísérletet! Az ülésteremben lévő képviselő ura kat pedig arra kérem, hogy foglalják el a helyüket, és kérem, hogy nagyobb figyelemmel kísérjék a parlament munkáját! Kérem a gép ismételt bekapcsolását! Még egy kísérletet teszünk a szavazásra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Az eredményjelző táblán 122 igen, 36 nem, 3 tartózkodó szavazat jelenik meg.) Tisztelt Országgyűlés! A Ház még mindig határozatképtelen. Áttérünk a következő interpelláció tárgyalására. (Dr. Gidai Erzsébet jelzi, hogy nem működik a gépe.) Kérem bekapcsolni Gidai Erzsébet gépét! A köv etkező interpellációt meghallgatjuk, és utána megpróbálunk határozni ebben kérdésben is. Remélem, addigra határozatképes lesz a Ház. Dr. SzentIványi István (SZDSZ) - a külügyminiszterhez - "Mit keres Budapesten a néppártiszabadságpárti osztrák kormány külügyminisztere?" címmel