Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 10 (119. szám) - Az ülésnap megnyitása - A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GODÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. DÁN JÁNOS (FKGP):
432 nélkül nagy mennyiségben használták az akkori kontakt vegyszereket, bizony nagyon sok mérgezés fordult elő. Mindezen bevezető után szabadjon ráirányítanom a figyelmet a növényállatember, illetve a másik vonatkozásban a talajnövényember táplálkozásláncban történő vegyi hatásokra. Úgy érzem, hogy a korszerű élelmiszerellenőrzés, a korszerű élelmiszerhigiénia az Európai Unióban is általános szemlélet, hogy a talajtól a fogyasztó asztaláig kell követnünk az élelmiszer útját, a food safety security ennek az ellenőrzését jelenti. Tehát mindenképpen foglalkoznunk kell a talaj állapotával, a talajba került anyagokkal és a talajból a növényekbe épülő, majd ezután az állati szervezetbe kerülve, az állati húsok feldolgozása és elfogya sztása révén pedig az ember szervezetébe kerülő anyagokkal. Mindezeknek az elbírálása az úgynevezett fogyaszthatóságelbírálás, amely az élelmiszer érzékszervi vizsgálata mellett mikrobiológiai, kémiai, fizikai, radiológiai vizsgálatok és előzményi adatok m egállapítása és összevetése alapján az emberre ártalmas mennyiség maradékanyagnak a meghatározását és a határérték fölé ment mennyiség esetén hatósági eljárás szükségességét jelenti. Itt megérkeztünk egy nagyon fontos fogalomhoz, a reziduumhoz; az európai uniós normák igen szigorú határokat írnak elő a reziduumok vonatkozásában, melyek az élelmiszer termelése, kezelése, gyártása, tárolása során felhasznált testidegen anyagok, a kártevők irtására felhasznált, illetve egyéb készítmények felhasználása következ tében a termékben meglévő, megjelenő kémiai anyagok összességét és a bomlástermékek együttes mennyiségét jelentik. Úgy érzem, hogy ezek a szakmai meghatározások és ezekre a figyelem ráirányítása mindenféleképpen szükséges, és rendkívül fontos, hogy a bioló giáért, mezőgazdaságért, élelmiszertermelésért, feldolgozásért és fogyasztásért felelős szakemberek ezt a láncot végigkövessék minden egyes esetben. Ez nyilvánvalóan visszautal arra, hogy a felhasználás során a szakmai igényesség meglegyen. Tehát tudjuk azt, hogy a kémiai szereket kihagyni ebből a folyamatból nem lehet, de szükséges, hogy csak az előírt dózisban, lehetőleg szakember irányításával történjen meg a felhasználásuk, illetve amennyiben ez nincs meg, akkor a felhasználónak bizonyos szakmai isme retei feltétlenül szükségesek. A reziduumanyagok kimutatásában még egy fontos dolog, hogy az állati táplálkozásra, takarmányozásra használt takarmánynak is mentesnek kell lennie reziduumoktól, illetve bizonyos limit alatt kell hogy legyenek. Ugyanis értele mszerű, hogy ez beépül a szervezetbe a hús, állati termékek elfogyasztása során. Itt hadd utaljak egy másik fontos állati termékre, a tejre. A takarmány során elfogyasztott anyag azonnal és közvetlenül bejut a tejbe, és a tejen keresztül azonnal eljut a fo gyasztó szervezetébe. Nem biztos, hogy mindezeknek a kémiai anyagoknak a mindenféle toxikus, ezen kívül a teratogén, mutagén hatásáról a gyógyszertudomány ismerői és kutatói is minden vonatkozásában tudomással bírnak. Elképzelhető, hogy nagyon sok vegyi an yag hatásai sokszor csak évek vagy évtizedek múlva vagy még később derülnek ki, és akkor sajnálatosan igen nagy árat kell fizetni valamennyiünknek. A talajvédelem vonatkozásában, mint említettem, szintén szükséges az, hogy a talaj szerkezete, a talaj élővi lága megmaradjon, és a különféle vegyi anyagok a talaj szerkezetében, beltartalmi értékeiben ne okozzanak tartós változást, itt utalok a talajok elsavanyosodására. Mindezek után engedjék meg, hogy néhány gondolatot a környezetvédelem területére is vonatkoz tassak. A mérgezések kapcsán a közvetlen és közvetett mérgezéseket említettem. Még egy gondolatot kell elmondanom az általános szakismeret javítása érdekében. Régen voltak az úgynevezett ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamok, ezeket ha más formában is, de fel kellene újítani, és el kellene érni azt, hogy a felhasználók kellő szinten értsék, amit ezekkel a vegyi anyagokkal történő bánás során érteni kell. E néhány gondolat felvetése mellett is úgy érzem, nagyon jó kerettörvény létesül, és az általam is el mondottak figyelembevételével megalkotott végrehajtási rendeletbe mindezt beépítve egy hosszú távú és jó szabályozás válik belőle. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)