Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 10 (119. szám) - Az ülésnap megnyitása - A növényvédelemről szóló törvényjavaslat általános vitája - FARKAS SÁNDOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
409 Ettől eltekintve szeretném megkérdőjelezni ezt a kij elentést, már csak azért is, mert annak több oka van, hogy erre a szintre jutottunk. Az egyik ok az, hogy a struktúraváltást követően, a korábbi nagyüzemi felhasználásból adódóan természetesen kisebb parcelláknál, kisebb méretű gazdaságoknál részben a szak mai tudás hiánya és indokoltsága vezetett erre az okra, a másik, szintén megítélésem szerint, az, hogy az újonnan bevezetett technológiák, amelyek a korábbi 68 vagy 10 kilogrammos dózisú hatóanyagokat írták elő... - ma már grammokban mérhető. A harmadik f ontos elem pedig megítélésem szerint azon különböző természetes anyagok használata, ami szintén ebbe a kategóriába, ilyen felsorolásban nem tartozik bele. Éppen ezért azt gondolom, hogy ez a fajta vegyszerfelhasználás, ami Magyarországon az utóbbi időben m eghonosodott, nem szerencsés. Ennek a növelése, megfelelő okszerű hasznosítása elengedhetetlen a növénytermesztés és a mezőgazdasági termelés szempontjából. El kell oszlatni minden tévhitet arról, miszerint a növényvédelem egyenlő volna a kémiai növényvéde lemmel. Itt az integrált növényvédelemnek van rendkívül komoly jelentősége. A törvényjavaslat hatósági feladatkörbe utalja a kijuttatott növényvédő szerek további folyamatos ellenőrzését. A környezetvédelmi szempontból is fontos vizsgálatok kiterjedhetnek a forgalomba hozott készítmények minőségének ellenőrzésére, a kezelt növények, termékek szermaradékvizsgálatára, továbbá a talaj, a víz és az expozícióknak kitett védett vadállomány ellenőrzésére. A törvényjavaslat ennek alapján kiemelt fontosságot tulajd onít a két szakterület közreműködésének minden olyan területen, ahol az emberi egészség és környezet védelméről van szó. A törvényjavaslat ezért e kapcsolatrendszert átfogóan és részletesen szabályozza. Nagyon fontos kiemelni megítélésem szerint a növényvé dőszerfelhasználók szakmai felkészültségét, szakmai hovatartozását azért is, mert ma Magyarországon ezek a növényvédőszerek, amelyek felhasználásra kerülnek, bizonybizony egy igen veszélyes kategóriába is sorolhatók. Éppen ezért a szakmai felkészülés, a mire a miniszter úr expozéjában is utalt, megítélésünk szerint rendkívül fontos. Nemcsak a tanfolyamokon, hanem a felsőoktatási, középfokú és egyéb oktatási intézményekben is fel kell hívni a növényvédőszerfelhasználók figyelmét nemcsak a felhasználásra, hanem arra is, hogy az egyéb környezetkárosításban is milyen problémák adódhatnak ennek az illetéktelen felhasználásából. Éppen ezért a gazdák, a gazdálkodók továbbképzése elengedhetetlen, nemcsak a téli tanfolyamokon, hanem azzal a rendszerrel is, amelyet ki kell építeni - a törvény is több helyen utal rá , amit mozgó szaktanácsadó szolgálatnak lehet nevezni. Ennek a lényege az, hogy nemcsak a végtermékellenőrzésben, hanem a felhasználás folyamatában ellenőrzi a technológiai lehetőségek és a technológiai szabályok betartását. Rendkívül fontos, hogy az adott termelőknél ezek az ellenőrzések a folyamatában történjenek, és nem pedig a végterméknél, akkor, amikor a piacon, akár az adott kertészeti növény piacán egy vegyszerellenőrzésre vett minta után jutunk csak arra a megállapításra, hogy a szermaradványérték jóval magasabb, mint a megengedett, hanem a folyamatát kell ellenőrizni, a növényvédő szer fajtáját, mennyiségét, dózisát és a kijuttatás feltételeit. A törvényjavaslatban szabályozott engedélyezési ren dszer felépítésénél és működésénél fogva kiszűri azokat a termékeket, amelyek felhasználása súlyosan veszélyeztetné az emberi, a növényi és a természetes környezetet. Magyarországon az Európai Uniónál szigorúbb engedélyezési rendszert kíván a törvényjavasl at s annak végrehajtási rendelete bevezetni. Itt elsősorban a készítmények toxikuselemtartalmára vonatkozó szigorú határértékek bevezetéséről van szó. Nagyon fontos: munkaegészségügyi és környezetbiztonsági szempontból a törvényjavaslat ú j rendelkezéseként vezeti be a forgalomba kerülő növényvédő gépek típusvizsgálatának kiegészítését a cseppképzés, a szórástechnikaalkalmasság szempontjából, valamint a használatban lévő gépek időszaki kijuttatástechnikai felülvizsgálatát. Ez azért is font os, mert, azt hiszem, a teremben kevesen vannak olyanok, akik konkrétan ismerik ennek a kérdésnek a problémakörét. Tudjuk azt, hogy az elöregedett mezőgazdasági gépparkkal kijuttatott, különböző avult technológiák alkalmazásával a