Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 14 (148. szám) - Bejelentés frakcióvezető-helyettes megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF):
3500 Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Kelemen András frakcióvezetőhelyettes úr, az MDF képviselője, "A népesedési válság mint politikai kihívás" címmel. Megadom a szót. DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) : Tisztelt Ház! A magzatvédelmi törvény kapcsán a tisztelt Ház belebonyolódott népesedési helyzetün k kérdésébe is, pedig népesedési válságunk nem az abortuszprobléma része, hanem éppen fordítva áll a helyzet. Azért kértem most szót, hogy a Ház színe elé hozzam - és nem kapcsolt áruként - az ország lakosságának fogyását mint alapkérdést. Magyarország lak osságának termékenységi adatai 1876tal kezdődően rendelkezésre állnak, és ezek szerint a születési arányok folyamatosan csökkennek. Ezzel magyarázható az a különben büszkeségre okot adó tény, hogy már 1912ben elkezdtek családi pótlékot folyósítani az Osz trákMagyar Monarchiában. Azóta több hullámban is próbálkoztak az ország vezetői népesedéspolitikai intézkedésekkel, de a csökkenés gyorsuló tendenciát mutat. Ezt a tényt ugyan a puha diktatúra időszakában megkísérelték következetesen elfedni, például azza l, hogy rendszeresen olyan előrebecsléseket kaptunk, amelyek mindig kedvezőbbnek bizonyultak a valóságnál. Sőt, a születésszám 1974 és '76 közötti enyhe gyarapodását, pontosabban azt, hogy a Ratkókorszak születéstöbbletének érett korba jutó női ekkortájt szültek, demográfiai robbanásnak írták le - ez volt az az időszak, amikor az újszülöttek száma utoljára volt képes ellensúlyozni a fogyást , de már az ő lányaik 1993 és '96 között számuknál sokkal kevesebben váltak anyává. Ezt a folyamatot gyorsították fe l az 1995. év megszorító intézkedései. A probléma lényege a társadalmi közszellem megromlása, amely odáig terjed, hogy a gyermekvállalás szükségességét megkérdőjelezi, és azt magánügynek minősíti. Ennek megfelelően olyan helyzet alakult ki, amelyben - ahog y a szociológia fogalmaz - a gyermekvállalás egyenlő a szegénység vállalásával. Amikor globalizálódó világunk tudásalapú társadalmáról beszélünk, akkor érezni kellene a szakadékot a gazdasági felemelkedésre vonatkozó terveink és aközött, hogy a kiművelt em berfő egyre nagyobb hiánnyá válik. Ezért kell erősíteni a megindult családvédelmi intézkedéseket. A társadalom érdekében folytatott legértékesebb tevékenység, vagyis a gyermeknevelés költségeit teljes egészében adómentessé kell tenni. Az ebben az irányban tett következő lépés lehet a több gyermeket nevelő családok adóterheinek erőteljes mérséklése, beleértve akár a negatív adó lehetőségét is. A munkásélet mintáját nyújtó szülők anyagi elismerése az értékrend helyreállításában is képes közreműködni, hiszen a gyermeknevelés megérdemel egy olyan kitüntetett adózási bánásmódot, mint amilyen például az értékpapírokba történő beruházás esetén áll fenn. Jó elgondolásnak tartom azt a Baranyi Károlytól származó javaslatot, amely szerint a felnevelt gyermekek jövedele madójának bizonyos százaléka automatikusan növelné a szülők jövedelmét vagy nyugdíját, mert ennek az intézkedésnek az üzenete erőteljes és hosszú távú lenne, és végre egyúttal a társadalmi összetartozást erősítő is. Végül pedig nem megkerülhető a bevándorl ás kérdése sem. Tóth Pál Péter tanulmányából a sajtó épp azt emelte ki, amit nem mondott, hiszen nyilvánvaló, hogy csupán bevándorlók fogadásával nem lehet megállítani a hanyatlást. Az azonban sürgető szükség, hogy egész nemzetpolitikánkat át kell gondolnu nk a népesedési helyzet fényében. Sohasem vitattuk végig, hogy mennyire és kikre vonatkozólag igaz az az elv, hogy a határon túli magyarságot a szülőföldjén kell megtartanunk. Nem nyilvánvaló, hogy ez következetesen vonatkozike minden szórványra is vagy a tömeges asszimilációnak kitett moldvai csángókra például. Nem elfogadható ugyanakkor, hogy ez az elv, a határon túl, a szülőföldön való megtartás elve a mindennapokban a határon túlról hozzánk menekülő magyarok kiutasítását, másodrendű országlakossá lefok ozását eredményezi gyakorta, akikkel hazai szerveink mint idegenekkel foglalkoznak, akiknek a honosítása a hatóságok megítélésétől függ és nem kizárólag törvény szabta előírásoktól. (13.30)
