Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - A helyi önkormányzatok napja megünnepléséről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - SZITA KÁROLY (Fidesz): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
3440 rendszer egészére is vonatkozhat, hiszen annak erényeit semmilyen mértékben nem tompítják az iménti minőségjelzős szerkezetek. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Azt gondolom, hogy az alapbe rendezkedés, vagyis hogy a népfelség elvének gyakorló foglalata tíz év óta a magyar önkormányzatiság, ez kétségtelen, és az önkormányzatok igen túlnyomó többsége ma jól állja meg a helyét. Éppen erre a körülményre is tekintettel egyébként, az imént előttem szólókkal ellentétben, például az önkormányzati és rendészeti bizottság pártállásra való tekintet nélkül, soha nem látott egyhangú szavazattal támogatja a Belügyminisztérium előterjesztését, és ha melléteszem azt a körülményt is, hogy az önkormányzati szö vetségek most egyöntetűen a Belügyminisztérium javaslatát igenlik és támogatják... Azt gondolom tehát - személyeskedni nem akarok, inkább a gondolatra lényegítek , Bauer képviselő úr javaslata profi volt, de nem azt mondom, hogy profi rossz, inkább dilett áns jó. Javaslom az indítvány elfogadását. (Derültség és taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Szita Károly képviselő úrnak, Fidesz. SZITA KÁROLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtá rsaim! Egyetlenegy hozzászólás késztetett rövid, másfél perces reakcióra, mégpedig Bauer képviselő úr hozzászólása. Talán elfogadható tőlem, egy olyan országgyűlési képviselőtől, aki 1994 és '98 között is egy város polgármestere volt - Kaposváré , és a vá ros polgárainak bizalmából újból megkapta ezt a tisztséget. Képviselő úr, egyszerűen arcátlan, amit állított! (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Közbekiáltások a Fidesz padsoraiból: Úgy van!) Arcátlan, amit mondott! A '94 és '98 közötti időszakban, amiko r a Bokroscsomagot követően (Felzúdulás az MSZP padsoraiban.) többek között az önkormányzatok fekete napja is volt, évről évre reálértékcsökkentést szenvedtünk. Sújtottak bennünket az oktatásra szánt költségvetési elvonásaik, csakúgy, mint az egészségügy iek, és a fejlesztésekről nem is beszélek. Ezt szeretném a figyelmébe ajánlani konkrét számokkal, konkrét adatokkal, nemcsak Kaposvár példáján, hanem Magyarország összes települési önkormányzata szenvedte azt az időszakot. (Közbekiáltások a Fidesz padsorai ból: Úgy van! - Nagy taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Gémesi György képviselő úrnak, MDF. DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felszólalásokból látszik, hogy ki mivel fogla lkozott az elmúlt években, és foglalkozik ma. (Derültség a Fidesz soraiban.) Hiszen akik polgármesterként szólaltak föl, azt gondolom, egyértelműen pozitívan értékelték ezt az előterjesztést, és semmiféleképpen nem abból indultak ki, hogy jelenleg az önkor mányzati rendszer milyen finanszírozási technikák áldozata, vagy nem abból, amit előbb Szita Károly kollégám is mondott, hogy '94 és '98 között mennyire éheztették ki a településeket, igen tisztelt Bauer Tamás képviselőtársam, az ön frakciójában ülő Kuncze Gábor miniszterelnöksége alatt egyébiránt. (Moraj. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból: Miniszter!) Erről, az elmúlt időszak ilyen típusú tetteiről szépen beszélhetnénk. De ez egy ünnep, és nem méltó az ünnephez az a hangnem és az a stílus, amivel egyébiránt képviselőtársaim nyilatkoztak az önkormányzatiságról. (Egy hang a Fidesz soraiból: Úgy van!) Mert egyébként mély tisztelettel jelzem, hogy nem a polgármesterek napjából van szó, és még csak nem is a képviselőtestületek napjáról, hanem az önkorm ányzatok napjáról, ami a demokratikus választások egyik legnagyobb eredménye egyébiránt, és az elmúlt tíz esztendőben bebizonyította azt - az egész térségben egyébként , hogy Magyarországon az önkormányzati rendszer működik és az,