Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. június 13 (147. szám) - T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "Mi az elképzelése a minisztériumnak az energiamegtakarítást eredményező lakossági beruházások ez évi támogatásának a folytatásáról?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár:
3378 Erre a pályázatra majdnem száz, egészen pontosan 98 pályázat érkezett 170 millió forint igénnyel. Mindös sze 70 millió forintos támogatásra volt lehetősége a tárcának. Biztosíthatom a képviselő urat, hogy a tárca értékítélete a lap és a magyartanítás tekintetében nem változott. Én magam - bevallom - a lapot nem ismerem, megítélni nem tudom, hogy a lap mennyir e jól szerkesztett; a kuratórium véleményében voltak negatív jelzések is. Úgy gondolom, hogy annak ellenére, hogy az állami támogatás fontos, és ezek nélkül ezek a lapok nem maradhatnak fenn, egyfajta verseny mégiscsak van, és a kuratórium értékítéletére k ell támaszkodnom. A miniszter úrhoz is eljutott a lap nehéz helyzetének kérdése. A miniszter úr ígéretet is tett, hogy ebben az évben a hiányzó 450 ezer forint körüli támogatást megkapja a lap. A további sorsa azonban nyilván attól függ, hogy a szakmai kur atóriumok hogyan fogják megítélni e lapok munkáját. Kérem válaszom elfogadását. T. Asztalos Ildikó (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "Mi az elképzelése a minisztériumnak az energiamegtakarítást eredményező lakossági ber uházások ez évi támogatásának a folytatásáról?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! T. Asztalos Ildikó, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági miniszternek : "Mi az elképzelése a minisztériumnak az energiamegtakarítást eredményező lakossági beruházások ez évi támogatásának a folytatásáról?" címmel. Öné a szó, képviselő asszony. T. ASZTALOS ILDIKÓ (SZDSZ) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Gazdasági Minisztérium ez év július 1jétől meghirdette a lakásoknál elvégzendő energetikai korszerűsítést támogató pályázatát. A lakásonként adható vissza nem térítendő támogatás a beruházási költség maximum 30 százaléka, de legfeljebb 200 ezer forint lehet. A lakossági energiatakarékossági célra a 2000. évben rendelkezésre álló forrás 100 millió forint. Ez az összeg - a magyarországi lakásállomány állapotát energiahatékonyságból is figyelembe véve - elenyésző. Azaz, ha feltételezzük, ho gy nem minden pályázó használja ki a kiírásban meghatározott 200 ezer forintos felső határt, kiszámolható, hogy 5001000 lakás tulajdonosa kaphat ez évben hitelt. Úgy vélem, mindenki számára érzékelhetően kevés ez a lakásszám. Éppen ezért előre tudható vol t, hogy a 100 milliós keret már az első napokban elfogy. Erről már az újságokban is olvashattunk. Sokan vannak tehát, akik kimaradnak ebből a támogatásból, olyanok is, akik finanszírozni tudnák a beruházáshoz szükséges költség további 70 százalékát. Számos an vannak azonban olyan lakástulajdonosok is, akik mindezt nem tudják vállalni, számukra nyilván egy másfajta konstrukció lenne szükséges. Kérdezem tehát az államtitkár urat, hogy mi az elképzelése a minisztériumnak az energiamegtakarítást eredményező lako ssági beruházások ez évi támogatásának a folytatásáról. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A képviselő asszony kérdésére Glattfelder Béla gazdasági minisztériumi politikai államt itkár úr válaszol. Államtitkár úr! GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár :