Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - Napirenden kívüli felszólaló: - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc):
3252 A 2. § (3) bekezdésének e) pontja: szervezi a növényvédő szert használ ó mezőgazdasági termelők nem iskolai rendszerű szakmai képzését. Döntő fontosságú mondat! Valamikor Magyarországon természetes volt, hogy a gazdák segítséget és képzést kaptak - nemcsak az iskolában. Örülök neki, hogy ez egy ilyen törvényjavaslatban vissza jön. Még egyszer szeretném mondani, a frakciónk támogatja. Köszönöm. (Taps a Fidesz, az FKGP és az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem Csatári József urat, kíváne válaszolni a vitában elhangzottakra. CSATÁRI JÓZSEF (FKGP) : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt jelen lévő Képviselőtársaim! Nagy öröm volt számomra hallani úgy a kormánypárti, mint az ellenzéki képviselők véleményét, amely végeredményben egybecseng mindannyiunkéval, hogy mi ndnyájan fontosnak tartjuk egészségünk védelmét, és fontosnak tartjuk azt, hogy ezt a témát rangján kezeljük. Külön öröm volt számomra hallani dr. Sáringer Gyula professzor úrnak, volt tanáromnak, a Fideszfrakció tagjának a véleményét, amelyben újra elmon dta intő szavait, most nem nekem, az órán, hanem elmondta a nagy közvéleménynek, és úgy gondolom, hogy ezt meg kell fogadnunk. Mivel tudomásom szerint módosító indítvány nem érkezett a törvényjavaslathoz, úgy gondolom, nyugodt szívvel lezárható ez a törvén yjavaslat, és már csak a parlamenti képviselőkön múlik, hogy elfogadjáke. Köszönöm a konstruktivitást mindenkinek, úgy a kormánypártnak, mint az ellenzéknek. Azt hiszem, hogy egy olyan törvény lesz elfogadva, mint a növényvédelmi törvény, amelyet, bízom b enne, hogy a jelenlévők 100 százalékban meg fognak szavazni. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mielőtt a napirend utáni felszólalásokra kerülne sor, a korábba n bejelentetteknek megfelelően most lezárom a számvitelről szóló T/2517. számú, a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló törvény módosítását kezdeményező T/2495. számú, a mezőgazdasági termelők beszállítói biztonságát garantáló rendsze r létrehozásáról szóló H/2532. számú, a hadigondozásról szóló törvény módosítását kezdeményező T/1813. számú, a helyi adókról szóló törvény módosítását kezdeményező T/2543. számú, valamint a szervezett bűnözés, valamint az ezzel összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló törvény módosítását kezdeményező T/2601. számú előterjesztések általános vitáját. Napirenden kívüli felszólaló: ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Ti sztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bauer Tamás képviselő úr, az SZDSZ képviselője: "Hiszik is vagy csak mondják? VI." címmel. Megadom a szót a Házszabály rendelkezése alapján 5 perces időkeretben.