Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 25 (144. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - ERKEL TIBOR (MIÉP):
3201 ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Normál felszólalásra megadom a szót Erkel Tibor képviselő úrnak, MIÉP. ERKEL TIBOR (MIÉP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ismert - hiszen a két általános vita során elhangzott már a felszólalásunkban - a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a törvényjavaslatot elutasítja, vagyis nem fogja megszavazni. Ez eg yúttal kizárja azt, hogy módosító indítványokat tegyen, hiszen módosítani valamit, ami nem létezik számunkra, nem lehet. Hogy mégis szeretnénk hozzászólni a módosító indítványokhoz, annak az az oka, hogy van egy olyan módosítóindítványcsomag - dr. Pap Ján osé , amely az elveinkkel és az alkalmazandó gyakorlattal teljesen megegyezik. Hét pontból áll a csomag, szeretném felsorolni: 2., 10., 21., 46., 49., 53., 60. Ebből a 21. pont eredetileg úgy szól, hogy "a terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az á llapotos nő súlyos válsághelyzete esetén az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg." A rendkívül egyszerű módosítás végeredménye a következő mondat: "a terhesség csak veszélyeztetettség esetén szakítható meg." Ezzel a Magyar Igazság és Éle t Pártja teljesen egyetért, tekintettel arra, hogy válsághelyzet véleményünk szerint előidézhető, de ki is kerülhető, és miután ennek számos módja van, hogy hogyan kerülhető ki, nem kell válsághelyzetbe kerülni. Annál is inkább nem, mert ha ez az abortuszt lehetővé teszi, akkor - bár képviselőtársaim közül többen megemlítették, sőt nekemtámadtak az általános vita során, hogy én megfélemlítem az embereket, lelkiismeretfurdalást váltok ki... Bocsánatot kérek! Nekem az az érzésem, hogy ha valaki úgy véli, hog y arra kényszerül, hogy embertársát megölje, lehet olyan helyzetben, ha például veszélyeztetve van és fegyverét úgy használja, hogy véletlenül megöli, akkor is lelkiismeretfurdalása lesz. De ha ezt tudatosan teszi, akkor a lelkiismeretfurdalását vállalni a kell! Ha pedig egy teljesen védtelen lény, nem a nő része, hanem egy teljesen védtelen emberi lény ellen alkalmaz olyan eszközt, amelynek az áldozatául esik, tehát ezzel meggyilkolja, akkor érzésem szerint a lelkiismeretfurdalása fokozódik - ha tisztess éges emberi lényről van szó, aki ezt elvégezteti. Bauer Tamás azt mondta, hogy a jogalanyisága a magzatnak nem csempészhető be mint eldöntendő kérdés a parlamentbe, noha azt hiszem, teljesen egyértelmű az Alkotmánybíróság ez irányú 6. pontja, nevezetesen, hogy ez nem az Alkotmánybíróság, hanem a parlament feladata. Abban a pillanatban, hogy ez a törvényjavaslat ide bekerült és be kellett hogy kerüljön, éppen az alkotmánybírósági határozat következtében, abban a pillanatban ezt a döntést a parlament nem kerü lheti ki semmilyen körülmények között. Most döntenie kell afelől, hogy tudomásul veszie a tudományos tényeket, nevezetesen, hogy a magzat fogantatása pillanatától kezdve önálló emberi lény és az marad egészen a haláláig, valamint emlékeinkben, vagy pedig azt mondja, hogy valamilyen törvényi csűréscsavarással ezt a tudományos tényt nem veszi tudomásul, és engedi megölni ezt a magzatot. Megölni, nem egyszerűen... - bocsánat, hogyan is említette ezt Béki képviselőtársam: végrehajtatni a műtétet. Ez nem műtét : ez gyilkosság - sajnálom. Tehát ez előtt a döntés előtt állunk. Ezt a döntést végre fogja hajtani a parlament akkor is, ha nem szavaz, mert akkor tudomásul veszi, hogy életbe lép az Alkotmánybíróság eredeti határozata, amely szerint, hogy ha nem szavaz a parlament, akkor ezt a pontot megsemmisíti, vagyis nem lesz veszélyeztetettség, és ennek következtében ilyen alapon abortusz. Dr. Pap János képviselőtársunk hét módosító indítványának jelentős része arról szól, hogy elhagyni javasolja a törvény különböző szakaszait, gyakorlatilag magát a törvényt. Ezen kívül is vannak olyan módosító indítványok, amelyeket a MIÉP támogatni fog. Nevezetesen a várandóssági pótlékra vonatkozó indítványt, a magzati élet védelmét hangsúlyozó indítványt, Csáky képviselő úr indítv ányát, és azt, amelyet Surján képviselőtársunk hangsúlyozott, hogy az állami költségvetés terhességmegszakítást nem finanszírozhat. Természetesen két esetben nem finanszírozhat: egyrészt akkor, ha terhességmegszakítás van, másrészt akkor, ha nincs, mert ak kor nem kell finanszírozni. Mi inkább az utóbbit támogatnánk.