Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - Lezsák Sándor (MDF) - a gazdasági miniszterhez - "Tervezi-e a tárca az idei árvíz és belvíz miatt használhatatlanná vált lakóházak kamatmentes állami hitelből történő újjáépítését?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2933 A biztonsági tényezőkön túl azonban felvetődnek gazdaságipénzügyi kérdések is. A dr. Fenyvessy képviselő úr által említett 8 milliárd forintos kiadá ssal szemben a Honvédelmi Minisztérium 2000. évi jóváhagyott költségvetésében béketámogató műveletekre fordítandó összegként 6,5 milliárd forint szerepel, amely még tovább csökken azáltal, hogy az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek visszatérítést fizetne k a missziókban szolgálatot teljesítő katonáink és az ott használt technikai eszközök után. Így a valós kiadás összességében körülbelül 5 milliárd forintot tesz ki. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Bár gazdasági elemzések kidolg ozása nem tartozik a Honvédelmi Minisztérium feladatkörébe, biztonság nélkül lehetetlen például exportálni. Kérem képviselő urat, hogy a válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. (15.30) DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP) : Tisztelt Miniszter Úr! Lehet, hogy a válaszában szereplő számok jók, de akkor célszerű lett volna a különbö ző, sajtóban megjelenő számokat is helyreigazítani, mert azok a számok, amelyeket idéztem, a sajtóban jelentek meg, és ezeket senki nem cáfolta. De nem is a számok a lényegesek, mert hogy most 8 milliárd vagy 6,9 milliárd, olyan nagy különbség nincs, itt a z elvekről és az elpocsékolt milliárdokról van szó. Azt hiszem, hogy Magyarországnak hat egész valahány tized milliárd forint más célra fordítása is sok. Megjegyezném, hogy amikor belevágtunk ebbe, akkor azzal biztattak minket, hogy ennek fejében majd külö nböző gazdasági előnyöket élvezünk az ottani beruházásokban, ezekből nem lett semmi. Nem arról vane szó, hogy az ígérgetések hatására belevágtunk olyasmibe, amiből most már nem lehet kiszállni (Az elnök csenget.) , mivel a KFORból kihátrálni csak a NATO b eleegyezésével lehet. Jobban meg kellett volna gondolni, ezért nem tudom elfogadni a választ. Köszönöm. (Szórványos taps a MIÉP soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tehát a képviselő úr nem fogadja el a miniszter úr válaszát. Tisztelt Képviselőtársaim! Te hát kérdezem önöket, elfogadjáke a miniszteri választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 149 igen, 31 nem szavazat és 36 tartózkodás mellett fogadta el a miniszteri választ. Lezsák Sándor (MDF) - a gazdasági miniszterhez - "Tervezie a tárca az idei árvíz és belvíz miatt használhatatlanná vált lakóházak kamatmentes állami hitelből történő újjáépítését?" címmel ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tiszte lt Országgyűlés! Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági miniszterhez: "Tervezie a tárca az idei árvíz és belvíz miatt használhatatlanná vált lakóházak kamatmentes állami hitelből történő újjáépítését?" A képviselő urat illeti a szó.