Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - Dr. Kelemen András (MDF) - az egészségügyi miniszterhez - "Lehet-e kábítószerfüggő betegek kezelésének eredményességét fokozni?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter:
2922 amikor részt vettem az akkori Népjóléti Minisztérium irányításában, vagyis hogy ezt a tevékenységet nehezen mérhetőnek ta rtják, olyannak, amelynek az eredményessége alig bizonyítható, ugyanakkor a potenciális szükséglet irányában mértéktelenné tágítható. Mostani felvetésem keretében kiemelném a gyógyítás egy jellegzetes területét. A szenvedélybetegségek kérdését hoznám példá nak, mert ha valahol, akkor a drogbetegek kezelésében a lelki kezelés elsőbbsége már csak azért is kétségtelen, mert a feladat éppen a szertől való megszabadulás. A kábítószer elleni küzdelemre a kormány egyre növekvő összegeket szán, érdemes hát megvizsgá lni ezek hasznosulását. Hadd hozzak egy példát. Engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét az asszociatív csoportelemzés módszerére, melyet Amerikában kábítószerfüggő személyek kiszűrésére, valamint azok kezelése során a kezelés eredményességének mérésére dol goztak ki. A módszer lényege a többszörösen kiváltott válaszok számítógépes elemzésén nyugszik, s a szer esetében kimutatja a sérülékenység és ellenállás mértékét a személynél, mely belső adottságok egyébként nehezen megbecsülhetők, s ezért nem objektivált ak. Ugyanígy képes felfedni a gyógyítás során bekövetkező belső folyamatokat, amelyek a viselkedést meghatározzák. Az angol szakkifejezéssel cognitive mapping technikának nevezett eljárással megragadható és grafikusan ábrázolható lelet mérhetővé teszi a gy ógyulás folyamatát a pszichoterápia során, és így alapját képezheti olyan döntéseknek, melyek a hatékony finanszírozásra vonatkoznak. Mindezt példaként hoztam fel a kezelés eredményességének lehető mérésére. Kérdezem tehát a miniszter urat, láte lehetőség et a pszichoterápiák eredményességének korszerű mérésére a jobb finanszírozás érdekében. Várom válaszát. ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Az interpellációra Gógl Árpád egészségügyi miniszter úr válaszol. Megadom a szót. DR. GÓGL ÁRPÁD egészségügyi miniszter : Kös zönöm szépen, elnök úr. Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kelemen képviselő úr egy nagyon fontos kérdésre irányította a figyelmet. Azonban hangsúlyozottan felhívom tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a megelőzés érdekében működik a Sportminisztériumho z csatolt drog tárcaközi bizottság, a visszaszorítás ügyében pedig büntetőjogi döntéseket hozott a parlament. Amit képviselő úr elmondott, az nagyon megalapozott, és egy, a javaslatokat akceptáló és befogadó minisztériummal találja magát szemben. Úgy gondo ljuk, hogy a pszichoterápia jelentőségét a kábítószerbetegek gyógyításában nem lehet vitatni. Nyilvánvaló, hogy akiket nem egyszerűen a kíváncsiság, a felelőtlenség, a könnyű befolyásolhatóság vitt ide, vagy akik már rögzülten a kábítószerfogyasztók tábor ába kerültek, azok lelki egészségének a helyreállításában meg kell találni a motiváló faktorokat és az optimális módszert. Azt gondolom, egy arányos és igazságos egészségpénztári finanszírozás is szükséges ahhoz, hogy a pszichoterápia időigényességét figye lembe vevő kifizetés történjék. Erre a javaslatot két szakmai kollégiumnak kell megtenni, hiszen a legutóbbi szabályozásaink szerint ez a szakma dolga. A módszerek súlyát, azok értékét és időigényességét kell itt figyelembe venni. Az ellátás hatékonyságát mérő módszerek ismertetése, ismerete és elterjesztése kitüntetett figyelmet érdemel, és ezért külön köszönöm az interpellációt. (14.50) Ez az asszociatív csoportelemzés és a kognitív feltérképezés - mert azt hiszem, a mappinget talán így tudjuk fordítani; ennek befogadását a szakmának kell meghatározni - Magyarországon kétségtelenül nem szerepel az ajánlott módszerek között. Mi annyit tudunk tenni, hogy a Pszichiátriai Szakmai Kollégium felé javasoljuk ennek vizsgálatát, és azt hiszem, hogy nem lesz semmi a kadálya a befogadásnak. Szeretném elmondani, hogy a társadalombiztosítás az elmúlt időszakban több erőfeszítést is tett a kábítószerbetegek jobb ellátásáért. A járóbetegpontok és a hbcs keretében megvalósuló kezelés ellenértéke külön soron szerepel, oly mó don, hogy az alkohol- és kábítószerambulanciák, gondozók finanszírozása az idén 615 millió forintot tartalmaz. Tudom, hogy ennél talán többre is szükség