Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - Bernáth Ildikó (Fidesz) - a honvédelmi miniszterhez - "Mikor térítik meg a várpalotai lőtér környéki településeknek a holland dandár által okozott károkat?" címmel - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz):
2917 Az ellátás biztonsága érdekében azonban továbbra is szorgalmazni kívánjuk, hogy a rendelkezésünkre álló lehetőségeken belül a termelők érdekérvényesítő szervezetei olyan termelői szövetkezeteket hozzanak létre, amelyek lehetővé teszik, hogy a termelők szövetkezeti formában közvetlenül léphessenek a piacr a, és az általuk meghatározott rend szerint kereskedhessenek. Megítélésünk szerint a kereskedelmi tevékenységet folytató termelők által tulajdonolt szövetkezetek nemcsak egy jobban áttekinthető piaci rend létrejöttét segítenék elő, hanem a magyar mezőgazda ságot is közelebb vinnék az Európai Unió normáihoz. Köszönöm szépen a figyelmét. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Megkérdezem az interpelláló képviselő urat, hogy elfogadjae az államtitkár úr válasz át. VINCZE LÁSZLÓ (FKGP) : Köszönöm, államtitkár úr, elfogadom a válaszát. Egyben kérem, hogy ezek az ellenőrzések, illetve odafigyelések váljanak folyamatossá, és ne csak a budapesti nagybani piacra vonatkozzon, hanem az ország minden nagybani piacára. A f elvetéséről pedig annyit mondanék, hogy valóban tömörülni kell és szövetkezni kell az értékesítésben. De megjegyezném, hogy vannak azért olyan áruféleségek és olyan mennyiségek, ahol mégis helye van a kisebb tételek vonatkozásában a most üzemelő nagybani p iacok meglétének, és nem mindegy és másodlagos, hogy ezek milyen nyitva tartással üzemelnek, hiszen a szegedire utalok: ott is hathét óra hosszákat kell várni, és a termelők utána kerülnek bebocsátásra. A válaszát elfogadom. Köszönöm a türelmüket. (Taps a z FKGP soraiban.) Bernáth Ildikó (Fidesz) - a honvédelmi miniszterhez - "Mikor térítik meg a várpalotai lőtér környéki településeknek a holland dandár által okozott károkat?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Tisztelt Orsz ággyűlés! Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a honvédelmi miniszterhez: "Mikor térítik meg a várpalotai lőtér környéki településeknek a holland dandár által okozott károkat?" címmel. A képviselő asszonyt illeti a szó. BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Úr! Amint arról a helyi és az országos sajtóból is értesülhettünk, a holland királyi haderő 43. gépesített dandárja ez év március 17e és április 8a között éleslövészettel egybekötött kiképzési gyakorlata során olyan mé rtékű környezeti károkat okozott, amelyre korábban még nem volt példa. Gyulafirátót és az érintett többi település sokat tapasztalt polgárai vandál módon letaposott fenyvest, feldúlt kerteket, megrongált utakat találtak a hadgyakorlat után. Erről - mint a térség országgyűlési képviselője - személyesen is meggyőződtem, amikor végigjártam a helyszínt, és elbeszélgettem a helybéliekkel. A 100 milliós kár belátható időn belüli megtérüléséről azonban még nincsenek megnyugtató és biztos információk. Annak kivizsg álása, hogy a hadgyakorlat előtt a honvédségi térképen gondosan berajzolt útvonalat miért hagyták teljesen figyelmen kívül a holland harckocsik, csak részben adhatna magyarázatot a történtekre. Annak érdekében azonban, hogy a hasonló nemkívánatos események elkerülhetők legyenek, érdemes minderről tágabb összefüggésben is gondolkodni. Az előző parlamenti ciklusban, 1997 áprilisában az akkori Országgyűlés hozta meg a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által térítés ellenében történő igénybevételéről szóló határozatot, amely egyebek mellett arról is rendelkezett, hogy az egyes gyakorlatokból származó, kiadásokkal