Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 23 (142. szám) - Márton Attila (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Mi a kormány célja azzal, hogy az információs társadalomra való felkészülés feladatainak összefogására kormánybiztosságot hoz létre? Mikor jöhet létre az elektronikus minisztér... - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
2898 KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Miniszter úr, köszönöm, hogy megerősítette azt, amit államtitkára néhány hete a parlamentben elmondott. Igen, a GyöngyösFüzesabony közötti szakasz 31 milliárd forintba került, bár a KHVM hivatalos és e kormány által kiadott brosúrája szerint csak 26 milliárd, de én elfogadom a 3 1et is. Ennek a hossza azonban 44,8 kilométer, azaz 750 millió forint kilométerenként. Az önök tárgyalási adata pillanatnyilag 1,2 milliárd forint, amit a kivitelezők 1,3ra kívánnak emelni. Szeretném kérdezni: ez az olcsó autópálya? Ez a közbeszerzés nél küli olcsóbb tendereztetés? Ez a közpénzek jobb felhasználása? Ez a '97es árnál 5 százalékkal olcsóbb autópálya? Várom tisztelettel, hogy a 750 millió és az 1,2 milliárd közötti különbséget hogy tudja a kormány jó PRmunkával eltüntetni. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter : Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, nem lesz szükségünk PRmunkára, az autópályák olcsóbban fognak megépülni, mint a korábbi autópályák, s arról már nem is beszélek, hogy a használatuk mennyivel lesz olcsóbb. A finanszírozásnál együtt fogjuk nézni az autópályadíjbevételeket, illetve a használatért felszámolt díjakat és a finanszírozási költségeket. Megnyugtathatom képviselő ur at, egyelőre még érvényben van az a kormányhatározat, amelynek értelmében az MFBnek olcsóbban kell megépítenie az autópályákat, mint amennyiért a korábbi autópályák épültek. Remélem, hogy év végén ezzel fogunk tudni elszámolni. Köszönöm szépen. (Taps a ko rmánypárti oldalon.) Márton Attila (Fidesz) - a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez - "Mi a kormány célja azzal, hogy az információs társadalomra való felkészülés feladatainak összefogására kormánybiztosságot hoz létre? Mikor jöhet létre az elektronikus minisztérium?" címmel ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Márton Attila, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek: "Mi a kormány cé lja azzal, hogy az információs társadalomra való felkészülés feladatainak összefogására kormánybiztosságot hoz létre? Mikor jöhet létre az elektronikus minisztérium?" Miniszter úr távollétében, ha a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr válaszol. (Márt on Attila: Elfogadom.) Elfogadja. Megadom a szót. (13.20) MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A XX. század - nyugodtan mondhatjuk - legnagyobb technikaitechnológiai fejlődése a távközlés és az info rmatika területén zajlott le. A néhány évtizeddel ezelőtt megkezdődött folyamat, ha lehet, napjainkban csak tovább erősödött. A világ legfejlettebb országaiban egyre szélesebb körben terjed el az internet használata, soha nem látott méreteket ölt a mobilko mmunikáció fejlődése, mármár szinte természetesnek tekinthető az elektronikus kereskedelem és a vállalkozások közvetlen elektronikus kapcsolata. Hazánk a középeurópai országok között mindig is élen járt az akkor még csak számítástechnikának nevezett terü let fejlesztésében és alkalmazásában. Külön meg kell említeni azt a