Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 3 (138. szám) - A felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - HORN GÁBOR (SZDSZ):
2475 Felsőoktatási Tudományos Tanács összetételének, a Magyar Akkreditációs Bizottság összetételének ügye, mert a magam részéről itt is látok egy csomó problémát, de talán itt lehet korrigálni a törvény tervezetét módosító indítványokkal - hátha erre fogadókész a minisztérium, illetve a parlamenti többség. Azonban van három olyan kérdés, ahol meggyőződésem szerint alapvetően, elvileg is rossz úton jár a kormányzat, amikor változtatni kíván. Az egyik ezek közül az egyetemi, főiskolai tanári kinevez és központosítása. Én az ebben a törvénytervezetben leírt módszert minden szempontból központosítónak ítélem meg; úgy gondolom, hogy a magyar egyetemek és főiskolák belső autonómiája jelentős mértékben sérül a törvényjavaslat következtében. Az az elképzelé s ugyanis, amelyik olyan vétót épít be a rendszerbe, aminek a következményét sem lehet igazán tudni, hiszen nem derül ki a törvény tervezetéből, hogy mi van akkor, ha nem ért egyet a Magyar Akkreditációs Bizottság az egyetemi, főiskolai kinevezéssel; az de rül ki, hogy visszaadja az intézménynek a miniszter a kinevezési javaslatot, de hogy mit csinál ezzel az intézmény, az ebből a törvénytervezetből nem derül ki, amit a szabályozás hiányának lehet tudni. Még egyszer mondom, hogy alapvetően elhibázottnak tart om azt a fajta oktatáspolitikát, amely azt gondolja, hogy a miniszternek vagy a miniszter által működtetett szakmai testületeknek joga, lehetősége van abba bele szólni, hogy egy egyetem, főiskola kit, milyen formában kíván kinevezni egyetemi tanárnak, főis kolai tanárnak. Azt hiszem, ideje lenne végre tudomásul venni, hogy Magyarországon az emberek felnőttek, felnőtt módon tudnak viszonyulni a dolgaikhoz, felnőtt módon képesek eldönteni egyetemi tanácsban ülő emberek, hallgatók, egyetemi oktatók, professzoro k azt, hogy ki, mire és hogyan érdemes, és ezt a kérdést - mint ahogy a világ minden részén - maguk az egyetemek és főiskolák kezelni tudják. (12.50) Érthetetlen és elfogadhatatlan ezen a ponton is a centralizációs törekvé s, nem tudni, milyen célokat szolgál. Ha valaki a minőségbiztosítást kívánja erősíteni, amivel egyébként a magam részéről egyetértek, akkor olyan normatív rendszereket kell kidolgozni, azokat a normatív elemeket kell megerősíteni, ami lehetővé teszi azt, h ogy a minőségbiztosítás keretében a feltételek szintjén erősítsen. Ha úgy látja, hogy erre szükség van, ezt tegye meg, de semmiképpen nem teheti meg, hogy az egyetemi, főiskolai autonómiába ilyen durván beavatkozzék. Azt gondolom, hogy sajnálatos módon ez a lépése is jellemző a kormányzatnak, és amennyire a vitát követni lehet, ez is egy olyan dolog, ami természetesen meg lesz szavazva itt, a parlamentben. Szomorúan látom ezt a magam részéről. Egyébiránt érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy az érintett sz ervezetek - Rektori Konferencia, Főigazgatói Tanács - is azt gondolják, legalábbis azt olvassuk a nyilatkozataikból, hogy számukra is elfogadhatatlan ez a fajta változtatás. A másik kérdés az egyházi felsőoktatási intézmények kérdése. Sokszor vitatkoztunk a parlamentben az elmúlt időszakban erről a kérdésről. Alapvetően más irányt képviselünk a magunk részéről, mint a parlamentben, nemcsak a kormányzótöbbség, hanem a másik két ellenzéki párt is, amennyire követni tudom az ő álláspontjukat. A magam részéről itt is elmondtam, ugyanezen a helyen néhány évvel ezelőtt, hogy alapvetően elhibázottnak tartom, tartottuk az SZDSZ részéről a Vatikánnal kötött megállapodást. Azt gondolom, hogy nem helyénvaló az egyetemi, főiskolai körben kiemelni az egyházi felsőoktatás i intézményeket. Azt gondolom, hogy Magyarországon kétféle felsőoktatási intézmény létezik: állami és nem állami. Ennek megfelelően számunkra teljességgel elfogadhatatlan és azt hiszem, hogy Európától messze vezető az a fajta szabályozási modell, ami most megerősödik ezzel a törvénymódosítással, miszerint az egyházi intézmények, az egyházi felsőoktatási intézmények kvázi állami intézményként fognak működni, finanszírozási szempontból teljesen azonos módon kezelve, mint az állami intézményeket. Ugyanez a tör vénytervezet egyébként egy másik lépésével abszolút hátrányba helyezi az alapítványi, magánfelsőoktatási intézményeket. Tehát egyszerre két lépést tesz, egyrészt megerősíti, természetesen nem minden egyházi intézményt, hanem csak azokat az egyházi intézmé nyeket,
