Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. május 2 (136. szám) - Himnusz - A képviselőcsoportok nevében elhangzó felszólalások: - ELNÖK (dr. Áder János): - CSURKA ISTVÁN (MIÉP):
2257 Kedves Képviselőtársai m! Magyarországon a jövő a higgadt és kiszámítható politizálásé. A szabadon választott Országgyűlés megalakulásának tizedik évfordulóján az ország teljesítménye, az elődök munkája előtt tisztelegve elmondhatom: a rendszerváltó Fórumnak jövőt szán a magyar nemzet. Kívánom, hogy közös munkánkhoz, a mindannyiunkra váró alkotáshoz a demokrácia iránt elkötelezett milliók, pártok és civil szervezetek erőt, nyugalmat és jókedvet kapjanak hitből, tudásból egyaránt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Csurka István úrnak, a Magyar Igazság és Élet Pártja frakcióvezetőjének. CSURKA ISTVÁN (MIÉP) : Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Urak! Nem azért, hogy az ünneprontás vádját elkerüljem, hanem azért, mert tetszett, amit este a televízi óban hallottam, ott folytatom, ahol Áder János házelnök úr abbahagyta. Ő az általam is mélyen tisztelt Karinthyt idézte imígyen: "És hogy van a fiad?" - mármint a magyar jövőt illető kérdésre adta ezt a választ Karinthy. Jelképesen folytatva azonban ezt a gondolatmenetet, kénytelen vagyok azt mondani, hogy: Fiam? Nincs fiam. - jelképesen. Ez a való helyzet pillanatnyilag, tisztelt hölgyeim és uraim. A magyar jövő sötét, oly mértékben fogyatkozunk, hogy az létünkben fenyeget bennünket, és noha ilyen a helyze t, és ez mindenki előtt világos lehet ma már, a kormány egyes erőfeszítéseit nem tekintve, valójában semmi sem történik a megmaradásunk érdekében. Mégsem csak erről van szó, mert tudvalevő, hogy ez a folyamat nem ez alatt a tíz év alatt következett be, és ért el ilyen eredményt, hanem sokkal hosszabb idő alatt. Azonban ha valóban szabadok volnánk, valóban a saját nemzeti programunkat valósítanánk meg, és ha ez az Országgyűlés és az összes előző is valóban szabad volna, nemcsak egy szabad választás eredménye , akkor ennek érdekében sokkal több történt volna, és sokkal több volna kilátásba helyezve. Ezért tehát kénytelen vagyok véleményünket ebben a tekintetben úgy összefoglalni, hogy igen, ez a nap politikailag reményteljes volt - itt voltam, éreztem, szép vol t , de nem tudtunk érvényt szerezni azoknak a hiteknek, reményeknek, akaratoknak, amelyek jegyében ide küldtek bennünket. Be lettünk csapva. Éppen az egyik előttem felszólaló hivatkozott egy aktusra, amely megelőzte az Országgyűlés összeülését, a paktumra . Ennek következtében - ezt ugyan Kuncze Gábor nem említette - a rádió és a televízió mint hatalmi ág voltaképpen ugyanazoknak a kezében maradt, akiknek a kezében előtte volt. És mára ez odáig fejlődött, kiegészülve a kereskedelmi televíziókkal és rádiókka l, hogy a magyarság tudati állapotát idegen erők és ugyanakkor az a régi szellem, amelyik az egész Kádárrendszerben uralta ezeket az intézményeket, határozza meg, vezeti félre, és nem engedi meg, hogy nemzeti céljaink egyáltalán szóba kerüljenek, hogy arr ól a nagy tömegek tudomást szerezzenek, hogy arról a halálos veszedelemről, amiben élünk, valamit is megtudjanak. Minden el van dáridózva, és mi itt ünneplünk, és azon vitatkozunk, hogy vajon hány tagúak legyenek a kuratóriumok, abban a kis részlegben, ami nek a jelentősége a népbutítás szempontjából egyre csekélyebb. Más is történt aztán ennek a paktumnak a következtében, például az, hogy elvesztettük nemzeti vagyonunk túlnyomó részét. Szépek a nemzeti össztermékről szóló jelentések, szépek, hogy most már t alán utolérjük a '89es színvonalat, azonban nincs semmink, még a földért is meg kell küzdeni, hogy magyar kézben maradjon. A nyomor? Nagyobb, mint amekkorának látszik, mert szemérmesen eltitkolják azok az emberek, akik semmit sem tehetnek - nemcsak öregek ről, fiatalokról is szó van. A tudatlanság? A félelem?
