Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 14 (135. szám) - A 47/2000. (IV.10.) számú kormányrendelettel bevezetett intézkedések érvényének meghosszabbításra történő felhatalmazásáról szóló országgyűlési határozati javaslat tárgyalása - DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): - ELNÖK (dr. Áder János): - CSURKA ISTVÁN (MIÉP):
2242 DR. BALSAI ISTVÁN (MDF) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Természetesen mi magunk, a Magyar Demokrata Fórum is először is köszönetünket szeretnénk kifejezni azoknak az intézményeknek, e mbereknek és mindenkinek, akinek kötelessége és nemcsak kötelessége, hanem magától értetődő tennivalóként ott működik, ahol most a legnagyobb veszélyhelyzet napok óta fennáll. Úgy gondolom - nem vitatkozva Kuncze Gáborral és másokkal , nem lehet arra sem egy kormánynak, sem az Országgyűlésnek felkészülnie, hogy természeti katasztrófával fenyegető veszélyhelyzet alakul ki, erről egy költségvetési vitában nyilván nem lehet feltételes módban beszélni. A kormány a rendelkezésre álló, törvényben biztosított jog körénél fogva eljárt a költségek előteremtése tekintetében úgy, hogy az a legkedvezőbb végeredménnyel végződhet. Ugyancsak a nemrég elfogadott törvény alapján járt el akkor, amikor tavaly ilyenkor elfogadtuk a törvényt, nem gondoltunk arra, hogy ennek az a lkalmazására is ilyen gyorsan sor kerül. Saját hatáskörében 15 napra, ezt a rendkívüli helyzetet észlelve kihirdetette azt, amit megtehetett. Ebben a helyzetben, amikor nyilvánvalóan ennek az időtartamnak a hátralévő napjai nem lesznek elégségesek a veszél yhelyzet felszámolására, magától értetődően támogatjuk azt, hogy az Országgyűlés határozatában foglaltaknak megfelelően, a veszélyhelyzet fennállásáig, de legalább május 25éig ez az állapot tartósodjon, és természetesen majd kérjük és várjuk a kormánynak az országgyűlési határozat 2. pontjában írtak szerinti beszámolóját. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Csurka István frakcióvezető úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja. CSURKA ISTVÁN (MIÉP) : Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A MIÉP képviselőcsoportja is természetesen támogatja a rendkívüli helyzetre való tekintettel a kormány felhatalmazását a továbbiakra. Mindössze annyit szeretnénk hozzáfűzni a határozati javaslathoz, hogy a helyz et további erőfeszítést igényel majd azután is, ha ez a vészhelyzet elmúlik, ha a folyók apadni kezdenek, mert ahogy tavaly is volt ilyen helyzet, úgy jövőre is lesz, és lehet, hogy a jövő évi sokkal súlyosabb lesz, mint az idei. Ezzel sajnos számolnunk ke ll, és ez azt jelenti, hogy mind a kormánynak, mind az egész társadalomnak rendkívüli erőfeszítéseket kell tennie annak érdekében, hogy a következő árvíz ne okozzon még ennyi gondot se, mint most. Ehhez mindenekelőtt tervekre van szükség, egy egészen új sz emléletre, ami elvezeti valahogy ezeket a hatalmas vizeket, amelyek egy pillanat alatt zúdulnak le, ömlenek bele folyókba, és okoznak áradásokat. Ugyanakkor a belvízre vonatkozóan is új szemléletű, hatalmas tervekre van szükség, hogy ne akadályozza sok szá zezer ember életét, termelőmunkáját a váratlanul és hívatlanul érkező víz. Egy új korszak elé nézünk, ezt kell világosan látnia a kormánynak, az Országgyűlésnek, a társadalomnak, amikor ilyen helyzetre itt, a Kárpátmedencében, ebben a teknőben, ahol mi él ünk, feltétlenül szükség van, mert a globális felmelegedés, a globális iparosítás és a kíméletlen természetpusztítás ilyen következményekkel jár. Ha életben akarunk maradni, akkor már most ezt a figyelmeztetést felhasználva hatalmas erőfeszítéseket, az edd igieknél nagyságrendekkel nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk olyankor, amikor nincs árvíz, mert a gátakon dolgozni és terveket megvalósítani csak olyankor lehet, amikor éppen nincs. Most minden erőt a védekezésre kell fordítani, ez nagyon helyes, ebben a mi a magunk szerény erejével részt veszünk, és örülünk, hogy ez újra valamiféle nemzeti egységbe szólítja ez a társadalmat - ez komoly hozadéka lehet ennek az árvíznek. Még egyszer hangsúlyozom, hogy támogatjuk a határozati javaslatot. Köszönöm. (Taps a M IÉP és a kormánypártok soraiból.)