Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 14 (135. szám) - A kommunizmus áldozatainak emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - MÉCS IMRE (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Áder János): - DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP):
2225 Végezetül: ebben a gl obalizálódó világban, mint említettem, a magyar nemzeti történelmünket ne felejtsük el. A mi nemzeti történelmünknek nagyon sok forradalma, nagyon sok szabadságharca volt, nagyon sok sikere és sajnos - a költők megéneklése szerint is - nagyon sok kudarca v olt. Úgy érzem, a fiatalabb korosztálynak az a feladata, hogy egyrészt fejet hajtsunk az idősek, az előttünk lévő korosztály szenvedései előtt, egy kicsit emocionálisabban érezzük át azokat a szenvedéseket. A mi korosztályunkban pedig tudatosuljon az, hogy ezek a monolit eszmerendszerek, függetlenül attól, hogy ez most kommunizmus volt vagy holokauszt vagy egyéb, soha többé ne fordulhassanak elő, és szabad legyen ezekkel a gondolatokkal a parlamenti patkó valamely cikkelyében, szelvényében, szegmensében hel yet foglaló képviselőtársamnak azt javasolni, hogy a közös megegyezésre törekedjünk, és tekintsük úgy, hogy ez a határozati javaslat egy sarokkő a rendszerváltás óta folytatott tevékenységben, másrészt pedig a fiatalság szempontjából, a jövő szempontjából az eseményeket helyre tevő, megőrző és gondolkodásra késztető dolog legyen. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) (13.10) ELNÖK (dr. Áder János) : Kétperces hozzászólásra jelentkezett Mécs Imre képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége. MÉCS IMRE (SZDSZ) : Köszönöm szépen Dán János felszólalását, és igen sok mindenben egyetértek vele. Köszönöm ezt a hangnemet. (Taps.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megadom a szót Donáth László képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt. Őt követi majd a feljegyzése k szerint Várkonyi András, a Fidesz részéről. DONÁTH LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Itt az ön távollétében már sok minden elhangzott, egy kicsit nehéz visszatérni a beterjesztett önálló indítvány tárgyához. Mégis onnan folytatom, ahol Dán képvis elő úr befejezte. Pontosan egy héttel ezelőtt a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium egyik osztálya, illetve tanárai hívtak meg egy rendhagyó osztályfőnöki órára, mivel ezen osztály diákjai közül többen március 15e kapcsán szóvá tették az osztályfőnöküknek, hogy nem tudják, mit miért kell ezen a napon ünnepelni. Ennek érdekében az osztályfőnök egy történelemtanárt kért fel arra, hogy mutassa be az 1848as forradalom és szabadságharc előzményeit, illetve kért meg engem arra, hogy miért él tovább ez a hagyomán y a mában, illetve mit jelent a mai közélet számára a forradalom és a szabadságharc jelenvalósága vagy megjeleníthetősége. Jó két órás beszélgetésre, gondolatcserére került sor, ahol azonban egy pillanat alatt kiderült, hogy a jelen levő diákok közül talán csak kettő vagy három volt, aki egyáltalán tudta, mi az, hogy ünnep. És muszáj arra gondolnom, hogy itt sincsen mindenki ezzel tisztában, különös tekintettel arra, hogy itt fölmerült a különféle emléknapok problémája. Én is Bauer Tamással és sokan másokka l egyetértésben is, nem utolsósorban a teremben jelen nem levő, de ezt a jegyzőkönyv tanulsága szerint mégis kijelentő fideszes képviselő úrral, Hargitai Jánossal vallom: nincs értelme annak, hogy minden emberi történésre - akár a személyes élet történése, akár a közösségi lét történése legyen - az ember emléknapot szenteljen, hiszen ezzel devalválja az igazán nagy alkalmakat. Az ünnepnek kezdettől fogva - már amennyire a kezdet a Szentírás általi tudósítás - egyetlenegy jelentősége van, a legeslegfontosabb ról megemlékeztetni a közösséget, az egyes embert és az ő közösségét. Én úgy gondolom, hogy ennek előrebocsátásával érdemes elmélyedni abban, hogy vajon mindazzal, ami az elmúlt 50 évben történt ebben az országban és az itt élő emberekkel, rész szerint vel ünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel, rész szerint a mi utódainkkal, amennyiben mindennek emlékét
