Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Dr. Takács Imre (MSZP) - a gazdasági miniszterhez - "Miniszter úr, az évek óta ön által igazolt reálbér-növekedési elképzeléseit a kormányban is képviseli-e?" címmel - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
200 Glattfelder Béla politikai álla mtitkár urat illeti a szó, ugyancsak két percben. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnöknő. Tisztelt Képviselő Úr! Nagyon szépen köszönöm a jókívánságait, és egyben kérem, engedje meg, hogy én is jókívánságaimat közvet ítsem ön felé, hiszen ön az első, aki államtitkári minőségemben kérdést intézett hozzám. (Taps az MSZP soraiból.) Ezen túl szeretném megköszönni a miniszter úr nevében, hogy szakmai munkásságát méltatta. Kérem, engedje meg, hogy elmondjam, hogy a kormány a 2000. évre vonatkozóan 67 százalékos inflációt tervez, ahogy ez ön előtt is ismert, így a 8 százalék körüli bérnövekedés reálbéremelkedést is tartalmaz. Amennyiben az infláció valamilyen külső okból kifolyólag ezt a mértéket meghaladná, abban az esetben a bérnövekedés mértékének felülbírálatára is van lehetőség. 1999től kezdődően a kormány és a parlament által elfogadott költségvetésben egy új gazdaságpolitika irányvonalai rajzolódtak ki. Ennek az a lényege, hogy a kormány úgy véli, hogy az egyensúlyt n em annyira a fogyasztás és a reálbérnövekedés visszafogásával lehet elérni, hanem sokkal inkább a gazdaság növekedésének ösztönzésével és így részben a fogyasztás növekedésének ösztönzésével is. Ennek megfelelően reményeink szerint a tavaly megkezdődött r eálbérnövekedés idén folytatódni fog, szemben azzal a tendenciával, amelyet a Bokroscsomag elfogadásának következtében az elmúlt négy évben az ország tapasztalhatott, vagyis amikor a reálbérek és a nyugdíjak reálértéke egyaránt csökkent. Megtisztelő figy elmüket köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A képviselő urat egyperces viszontválasz illeti meg. DR. TAKÁCS IMRE (MSZP) : Tisztelt Államtitkár Úr! Azt hiszem, hogy azok miatt a tendenciák mi att, amelyek a világpiacon érvényesülnek - gondolok a kőolaj árának ez évi várható növekedésére, az élelmiszerárak várható növekedésére, a gyógyszerárak várható növekedésére, és az élelmiszerárak és a gyógyszerárak köztudottan azokat a rétegeket érintik, a mely rétegek elég nehéz helyzetben vannak , nehéz lesz tartani ezt a 67 százalékos inflációnövelést. Azt hiszem, közgazdászként az államtitkár úr is így érzi ezt. Bizonyos rétegek nyilvánvalóan nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek. Azt hiszem, hogy a 8 szá zalékos béremelés nem jelent reálbéremelkedést ebben az évben. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. Egyperces viszontválasz illeti meg az államtitkár urat, amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel. Öné a szó. GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnöknő. Szeretném hangsúlyozni, hogy a kormány arra törekszik, hogy a 67 százalékos inflációs várakozás teljesüljön. Természetesen ennek vannak külső feltételei is, ahogy ön erre utalt. Szeretném han gsúlyozni még egyszer, hogy az előző kormány időszaka alatt például a nyugdíjak reálértéke összességében 12 százalékkal csökkent. A kormány célkitűzése az, hogy tevékenységének hatására a nyugdíjak reálértéke elérje azt a szintet, amely szinten a Hornkorm ány működésének megkezdése elején volt. Egyébként a kormány célkitűzése az is, hogy a gazdaság növekedéséből származó előnyöket felefele arányban reálbérnövekedésre, illetve a beruházások növekedésére használjuk. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból. ) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Áttérünk az interpellációk tárgyalására.