Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 12 (133. szám) - A gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): - GYIMESI ISTVÁN, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója:
1910 A bizottság ellenzéki képviselői azt is nehezményezték és szóvá tették hozzászólásaikban, hogy miközben itt finom utalás történik arra, hogy a kormány természetesen a már működő rendszerek tová bbfejlesztésénél fel fogja használni az eddig felhalmozott tapasztalatokat, tudást, szellemi és anyagi erőforrásokat, sehol e rendszerek működtetőivel senki érdemben tárgyalást még nem folytatott. A központi kamarai szervezetek erre vonatkozó ajánlásai, am i január óta a kormány asztalán van, érdemi megválaszolásra még nem kerültek, senkivel arról még tárgyalást nem folytattak, hogy a jelenleg azon területeken alkalmazásban állók, amelyek át fognak kerülni a körzetközpontok okmányirodáihoz, vajon bármilyen m ódon átvételre kerülhetneke, bármilyen módon részt vehetneke majdan az átképzésben és e feladatok későbbi ellátásában. Úgy gondoljuk, és úgy gondolták a költségvetési bizottság ellenzéki képviselői, nincs olyan helyzetben ez az ország, hogy ezt megengedh etné magának a kormány, hogy ezekre a feladatokra teljesen új forrásokat költenek, teljesen új pénzt fognak fordítani, miközben az országban rendelkezésre áll az a szellemi és anyagi bázis, amellyel ezek a feladatok az elmúlt időszak tanulsága szerint jó s zínvonalon elvégezhetőek voltak egyablakos módszerrel. Mindezek alapján a jelen lévő ellenzéki képviselők mindegyike, a törvényjavaslat általános vitára való alkalmatlanságát állapítva meg, nemmel szavazott az általános vitáról. Köszönöm a figyelmüket. (Ta ps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Wekler Ferenc) : Most az önkormányzati bizottság előadói következnek. Megadom a szót Gyimesi Istvánnak, a bizottság előadójának. GYIMESI ISTVÁN , az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az önkormányzati és rendészeti bizottság 2000. április 4ei ülésén megtárgyalta a gazdasági kamarák feladatainak átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot, amelyet T/2401. számon nyújtot tak be, és azt többségi szavazással általános vitára alkalmasnak tartotta, 10 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett. A bizottsági ülésen kisebbségi vélemény is megfogalmazódott. A bizottság a többségi véleményét a következő tényekkel alapozta meg. Az Ország gyűlés 1999 decemberében megtárgyalta és elfogadta a gazdasági kamarákról szóló törvényt. A kamarák hagyományos feladatainak, köztestületi jellegének erősítése érdekében úgy döntött, hogy 2000. november 1. napjától ne lássanak el közigazgatási feladatokat. A T/2401es javaslat a közigazgatási feladatokat kormányzati szervekhez, illetőleg önkormányzatok polgármesteri hivatalai okmányirodáihoz telepíteni szándékozik. A bizottsági vita a javaslat ezen része körül alakult ki. A javaslat támogatói érvelése amell ett szólt, hogy a közigazgatás korszerűsítése során az országban már meglévő 152 okmányiroda - ez évtől 26tal bővül, és 2001től 242re emelkedik ezeknek a száma - igénybe veheti a már kiépített, illetve kiépítésre kerülő belügyi távközlési infrastruktúrá t. Az egyablakos ügyintézési rendszert, amelyet jó példaként vehetünk magunk elé, szintén alkalmazhatják a helyi okmányirodák, illetve polgármesteri hivatalok. A közigazgatási hatáskörök változatlanul összefüggő jogalkotási tevékenységével egy időben a BM és a GM engedélyezési és közigazgatási hivatala megkezdte a szervezeti és pénzügyi feltételek felmérését, valamint az ügyintézési és informatikai struktúra kialakítására vonatkozó elgondolás elkészítését is. A polgármesteri hivatalok számára, hangsúlyozom, ez nem új feladat, ez egy visszatérő feladat: a polgármesteri hivatalok idáig is kétfajta hatósági ügyintézésre be vannak, be voltak rendezve; ezen állami és önkormányzati hatósági ügyek idáig is intézésre kerültek a polgármesteri hivatalokban. Én nagyon remélem, hogy a szolgáltatást igénybe vevők megelégedésére fog szolgálni, hogy a polgármesteri hivatalokban való ügyintézésükkel egyúttal el tudják intézni azokat az ügyesbajos dolgaikat, amelyeket a polgármesteri hivatalokban, illetve az okmányirodákban a vállalkozások indításával egyébként is el kell végezniük.