Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 12 (133. szám) - A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
1895 A demokratikus állam kimagasló értékrendjét az mutatja, ha az alapvető erkölcsi értékekben, az emberi jogok védelmében nem szolgáltatja ki magát a tömeg pillanatnyi vélekedésének. A leggyengébbek és a leginkább kiszolgáltato ttak kapjanak különös védelmet, így a magzati fejlődés állapotában élő ember is. A XX. század leggyalázatosabb botránya az, hogy egyes társadalmakban a védtelen emberi életet az állam által intézményesített formában pusztítják. A Katolikus Egyház abortussz al kapcsolatos felfogása kezdettől fogva napjainkig egyértelmű és világos. A magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett. Ezt kinyilvánította a II. vatikáni zsinat, Az egyház a mai világban LI. fejezetében. Mindaz, aki abortuszt kér vag y abban bármilyen módon közreműködik - beleértve az egészségügyi alkalmazottakat is , súlyos bűnt követ el. Az egyházi törvények az illetőket az ókeresztény kortól fogva a legsúlyosabb büntetéssel - lásd: kiközösítéssel is - sújtották. Sokszor a társadalm i körülmények aránytalanul nehézzé teszik a gyermek, a család vállalását, így e tekintetben az emberi és a keresztény hivatás hősies helytállást kíván. A családokat és a nevelést az emberi közösségnek ma fokozott elszántsággal kell támogatnia. És itt most rólunk szól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozata: "A törvényhozók sajátos felelősségére is felhívjuk a figyelmet. A társadalom erkölcsi értékrendjének megtisztításában és felemelésében egészen rendkívüli felelősség terheli azokat, akik az él et törvényes védelmében sokat tehetnek. Sokak tudatában éppen ezért halványodott el az abortusz bűnének súlyossága, mert a törvényhozás megengedte azt. Ez pedig az élet védelmével kapcsolatos erkölcsi érzék veszedelmes meggyengülését eredményezte." "Egy il yen súlyos helyzetben minden korábbinál nagyobb bátorságra van szükség, hogy szembenézzünk az igazsággal, és nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy kényelmi szempontokra hivatkozva kompromisszumokat kötnénk vagy engednénk az önáltatás kísértésének." - I I. János Pál pápa, Élet evangéliuma 58. részéből volt az idézet. Végezetül így fejezi be a nyilatkozat: "Felhívjuk tehát minden törvényhozó figyelmét arra, hogy az abortusz olyan bűntett, amelyet semmilyen emberi törvény nem szentesíthet. A katolikus törvé nyhozóknak pedig nem megengedett, hogy részt vegyenek az ilyen törvényt támogató kampányban, sem pedig az ilyen törvény megszavazásában." Ezt a hittani kongregáció nyilatkozta ki a művi abortuszról. "Az élet megvédése nem egyedül a keresztények feladata, e zért bizalommal kérjük minden ember segítségét. Állítsuk le az élet kioltásának intézményesített formáját, a művi abortuszt! Boldog emberi társadalom csak ott valósulhat meg, ahol tiszteletben tartják és védelmezik minden ember élethez való jogát." Budapes t, 2000. március 3án, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Köszönöm a szót, elnök úr. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP. DR . KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mitológiai hasonlattal élve ez a javaslat, amelyről ma hosszan vitatkoztunk, az anyai önrendelkezési jog Szküllája és az állam életvédelmi kötelezettségének Kharübdisze közötti á tjárón igyekszik átjutni, ami nem könnyű. Nem volt könnyű az ókori hajósoknak sem a szörny és a sziklák kockázatát elkerülni a Messinaiszorosban, és úgy gondolom, hogy a mai vitában sem sikerült minden képviselőtársamnak. Átjutni a szoroson - ez a törekvé s, ami a törvényjavaslatot jellemzi, erénye, de csapdája is egyúttal. Erénye, mert a benyújtott tervezet igyekszik az 1992 óta fennálló családvédelmi tanácsadó rendszerre alapozni; ösztönző és kínálatbővítő lehetőségekkel ad választ az Alkotmánybíróság két elyeire, s tulajdonképpen nem enged a korlátozó, szigorító csábításnak. De csapda is mindez, mert nem tudjuk, hogy mennyire zsarolható a kompromisszumkész kormányzati álláspont, végül is nem