Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 11 (132. szám) - Az állam tulajdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat; valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója:
1633 minimálbéremelés ellenére nettó keresetcsökkenés á llt be ebben a szférában, méghozzá több mint 6,5 százalékos, ezért aztán csökkentek '99ben a minimálbérek. Azért említettem ezt, mert fontosnak tartottam megemlíteni, hogy tapasztalat alapján idén már ne egy rossz pozícióból, ne a bruttó minimálbéremelés ből induljunk ki, hanem a nettó hatásaiból, ezért is gondoltam megemlíteni személyes érintettség kapcsán e két témakört. Köszönöm elnök úr, és köszönöm, tisztelt Ház. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Azért adtam meg önnek a s zót, mert valóban határeset, a neve elhangzott, képviselő úr, de én továbbra is úgy értelmeztem, hogy a miniszterséggel egy korszakra utalt az államtitkár úr. (Dr. Kis Zoltán: Így van, igaza van az elnöknek!) Az állam tula jdonában és pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat; valamint az állami tulajdonban lévő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Ta rtalmi kérdéssel foglalkozunk, soron következik az állam tulajdonában és a pártok használatában álló ingatlanok hasznosításának rendezéséről szóló törvényjavaslat, valamint az állami tulajdonban levő ingatlanok pártok által történő használatáról szóló törv ényjavaslat együttes általános vitájának megkezdése . Az előterjesztéseket T/2365. és T/2366. számokon kapták kézhez. Megadom a szót Bogár László államtitkár úrnak, a napirendi ajánlás szerint 20 perces időkeretben. Tessék, államtitkár úr! És csöndet kérnék ! Az előbb beszéltünk a fegyelmezésről, sárga lapot fogok felmutatni azoknak (Felmutatja sárga borítójú Házszabályt. - Derültség.) , akiket érint, hogy ezzel is az időt ne vegyük el. Tessék, államtitkár úr! DR. BOGÁR LÁSZLÓ , a Miniszterelnöki Hivatal államt itkára, a napirendi pont előadója : Köszönöm a szót és az erélyességet, elnök úr. Köszönöm. Tisztelt Ház! Egy olyan törvényjavaslat tárgyalását kezdjük el, amely körülbelül egy évtizedes mulasztást próbál orvosolni. Hadd emlékeztessem önöket először is arra , hogy miben áll, miben is áll ennek a mulasztásnak a lényege. A rendszerváltozás első éveiben több olyan törvény született, amely a demokratikus intézményrendszer, ezen belül a többpártrendszer kialakulását, megszilárdulását, működési feltételeinek megter emtését szolgálta. Ezekkel a törvényekkel igyekeztünk megszüntetni a "mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek" állapotot, azaz megteremteni a különböző politikai pártok és társadalmi szervezetek esélyegyenlőségét. Ezek sorába tartozott az 1990. évi LXX . számú törvény is, amely megszüntette a társadalmi szervezetek kezelői jogát az állami tulajdonú ingatlanokra, és egyidejűleg számukra ingyenes használati jogot biztosított. A törvényt nyilvánvalóan átmeneti rendelkezésként hozta a parlament. Ezt az is bi zonyítja, hogy az 1990. szeptember 18án hatályba lépett törvény már 1990. november 30ai határidővel előírta a kormány számára, hogy munkálja ki a hatálya alá tartozó ingatlanok hasznosításának rendjéről szóló törvényjavaslatot. Az első határidőt nem sike rült tartani, ezért a parlament - hivatkozva arra, hogy a társadalmi szervezetek adatszolgáltatása kiegészítésre szorul - az időpontot módosította 1991. június 30ára.