Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. április 10 (131. szám) - A helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat részletes vitája - POZSGAI BALÁZS (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - POZSGAI BALÁZS (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1561 POZSGAI BALÁZS (MSZP) : Tisztelettel köszönöm, elnök úr, bár nem kétpercesre nyomtam meg a gombot, de két percben is minden további nélkül el tudom mondani. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : A kétpercesnél is megjelent a neve, ezért vettem előre, d e nyugodtan tessék elmondani, mert normál felszólalásra is jelentkezett. Normál felszólalásnál nincs időkorlát. Tessék! POZSGAI BALÁZS (MSZP) : Az első vitaszakasz módosító indítványaival kapcsolatban - röviden, mert az idő is sürget bennünket, sok elrendez endő dolgunk van még a hátralévő időszakban , tehát a 713. pontok a képviselői megbízás megszűnésének lehetőségeit taglalják. Azon túl, hogy a törvény lehetőséget adna arra, hogy egy éven túl automatikusan kizárásra kerülne a képviselő, többen - köztük m agam is - megpróbálkoztunk ennek a körbeírásával, megfogalmazásával. Meggyőződésem, hogy az eredeti, beterjesztett törvényszöveg megfelelő, és ennek kapcsán jelezni kívánom, hogy az általam benyújtott 8. számú módosító indítványt visszavonom. Úgy ítélem me g az e szakaszba tartozó többi módosító indítványt is, hogy bár szándékaik szerint pozitívak, a különböző megfogalmazásokkal azonban nem tudunk közelebb jutni ahhoz, hogy a képviselői megbízatások pontos idejét hogyan határozzuk meg. Maradok a törvényi ala pfogalom elfogadása mellett, mégpedig amellett, hogy mind a polgármesterek, de a képviselők esetében is a megválasztásával kezdődnek a megbízatások, ezért személy szerint nem támogatom azokat a módosító indítványokat, amelyek adott esetben az ezt igazoló o kirat átadásáhozátvételéhez kötik, tehát a megbízólevél átadásáhozátvételéhez kötik. A 123. módosító indítvánnyal kapcsolatban én is azt erősíteném, hogy a Tóth képviselőtársunk által benyújtott módosító indítvány egy határozott megfogalmazást tesz lehet ővé. Megfontolásra ajánlom a kormánynak, hogy egy másik körben gondolja át, hogy esetleg támogathatóe számára e módosító indítvány. Köszönöm szépen. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Göndör István képviselő úrnak MSZP. GÖNDÖR I STVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az első vitaszakaszban több ajánlási ponthoz szeretnék szólni. A legelső a 12. pontban megfogalmazott indítvány, amit Vancsik Zoltán képviselőtársammal nyújtottunk be, hogy mikor szűnik meg az önkormányzati k épviselő megbízatása. Itt azt a pontosítást akarjuk vagy szeretnénk elérni, hogy a kormány és a kormánypárti többség támogassa az indítványunkat, amely kimondaná konkrétan azt, hogy az önkormányzati képviselő, ha önhibájából nem vesz részt a testü let munkájában, és ez ne csak a jelenlétre vonatkozzon, hanem ha részt vesz az ülésen, de a határozathozatalokban nem vesz részt tartósan, ebben az esetben is legyen lehetőség arra, hogy megszűnjön a képviselő megbízatása. Nem akarom hosszasan elmondani - az indoklásunkban ezt leírtuk , hogy a kis számú testületeknél különösen gond az, ha valaki vagy valakik tartósan nem vesznek részt a testület munkájában. Úgy érezzük, hogy ezt mindenképpen célszerű lenne pontosítani. Most egy nagy ugrás a 118119. módosí tó javaslatokra, amelyek az összeférhetetlenség kérdésével foglalkoznak. Talán nem kell újra szót kérnem, mert érdekes módon az ehhez kapcsolódó indítványok két vitaszakaszban is megjelennek. Arra szeretném kérni a kormány képviselőit, a gazdasági társaság okról szóló törvényben meg van fogalmazva, hogy kik minősülnek vezető tisztségviselőnek, célszerű lenne ebben a törvényben csak hivatkozni, és átemelni azokat a paragrafusokat, amelyek körülírják, hogy ki minősül vezető tisztségviselőnek, és akkor nem kell hosszú sorokban felsorolni, hogy igazgatóság, igazgatótanács, felügyelőbizottság és a többi.