Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. február 8 (117. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A hulladékgazdálkodásról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. PAP JÁNOS, a környezetvédelmi bizottság előadója:
156 Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslatot a környezetvédelmi bizottság megtárgyalta és az alábbi észrevételeket tette. Nagyon aktuális és nagy jelentőségű területet érint ez a javaslat. Ugyanakkor meg kell állapítani, hogy ez csak kerettörvény, és ha hibáival fogadjuk el, akkor nem érjük el vele azt a célt, amelyet a miniszter úr is megfogalmazott. Elhangzott az a vélemény is, hogy szellős a javaslat, mások szerint pedig egy keverék, és nem is a legszerencsésebb keverék. Az EUfordítás sok helyen nem kapcsolódik a magyar sajátosságokhoz, ezért a mai rossz helyzetet konzerválná. Nincs hatása a törvényjavaslatnak a problémára, és éppen ezért fogja a parlament nagy többséggel elfogadni, mert nem sérti a gazdasági élet szereplőit. Egyhangúlag fogalmazódott meg az a vélemény, hogy a tárca fogadja be a módo sító javaslatainkat, mert anélkül a bizottságnak nem áll módjában támogatni a javaslatot. A felmerült problémákat kicsit részletesebben, mintegy húsz pontban szeretném felsorolni. Túl sok helyen hivatkozik a törvény más jogszabályra, kormány- vagy miniszte ri rendeletre. Ez pedig a kiskapuk tömegeit nyithatja meg, és nem valósul meg az a cél, amelyről a miniszter úr beszélt. Több helyen tapasztalható téves és rossz felfogás. Például a mezőgazdasági hulladék esetében, ami az esetek zömében nem az. Hiányzik a szelektív gyűjtés fogalma a fogalmak köréből - nehéz lesz akkor ezt a tevékenységet támogatni. Olyan elemek legyenek benne mások szerint, amelyek nem vitathatók legalább elvi szinten. A rossz felfogást, azt gondolom, hűen tükrözi a 3. és a 4. melléklet. Kö rnyezetvédelmi szempontból ugyanis teljesen elfogadhatatlan és ellentmondásban van a preambulummal is a következő néhány megfogalmazás. A talaj felszínére történő elhelyezés: sajnálatos módon ez van ma is. Talajban történő kezelés: ilyen nincs. Folyékony h ulladék szivattyúzása kutakba, természetes idomokba: ez lenne az ivóvízbázisok védelme? Felszíni töltés árkokba, mélyedésekbe: ezt sajnos ismerjük ma is, ettől mentek tönkre az ivóvízbázisaink. Bevezetés tengerekbe, óceánokba: ezért jönnek ki a bálnák. Fűt őanyagként történő felhasználás: azt gondolom, ennek kellene lennie az utolsónak, és nem az elsőnek; most már lehet érteni, hogy miért nem szerepel benne a légszennyezés elleni szabályozás. Tisztázni kellene a fenntarthatóságot és azt végigvinni az egész t örvényen. Pontosítani kell a hulladékgazdálkodás alapelveit, éspedig a szigorítás és nem a megengedés irányába. Ezen belül elsődlegesnek kell lenni a hasznosításnak, ami viszont nem lehet gazdaságossági kérdés. És ugyanígy a szelektív gyűjtés szintén nem g azdasági és még csak nem is technikai kérdés, egyszerűen megvalósítandó. A hulladékbehozatal, illetve a kivitel semmilyen elvvel, sem a közelség, sem "a szennyező fizet" elvvel nem fér össze. A hulladéklerakó sajnálatos módon, tudomásul kell venni, nem ár talmatlanító. A hulladék mennyiségénél a tömeget és a térfogatot együtt kellene kezelni, mert ma bizony a könnyű, de nagy térfogatú hulladék okozza a legnagyobb veszélyt. A szennyvíz kikerül a törvényből, a szennyvíziszap nem, ez a kettő pedig összefügg, é s úgy lenne szerencsés, ha mindkettő benn lenne. A szemetet kezelő cégek felelőssége, biztosítékvállalása - a megszűnésük esetén ezekre mind nincs garancia. Az ingatlan tulajdonosáé a hulladék. Ez nem egy elvszerű és nem egy jó megoldás. Elfogadhatatlan a környezetvédelmi hatóság engedélyéhez kötni a veszélyes hulladékok keverését. Ez történik ma is, és látjuk, hogy milyen problémák vannak belőle. Nem rekultiváció a szeméthegyek vékony földréteggel való betakarása. A hulladék nagyobb része hasznosítható, mi nt ahogy azt a javaslat megcélozta. Nem értettük, hogy a kéményseprők miért kerültek be a törvénybe. A kisajátítás hulladékgazdálkodásra szintén nem tűnik egy elvszerű megoldásnak.