Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 24 (130. szám) - A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - BAUER TAMÁS (SZDSZ): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP):
1483 Számon kéri a képviselő úr, h ogy miért nem adtunk be módosító javaslatot. Mert a jegyzői hatáskört vitatom. Abszurdnak tartom, mert igenis a bírói eljárás megfelelő jogszabályi módosításokkal, törvényi módosítással megoldható. Ugyanazt a célt szolgálhatja a bírósági eljárás is. Az a k ifogás, hogy az önkényes beköltöző, mire a bírósági végzést végrehajtanák, helyet cserél egy másik önkényes beköltözővel... - ezt három nap alatt is meg tudják tenni! Ugyanúgy, futószalagon, háromnaponként fognak majd esetleg önkényesen elfoglalt lakásokat cserélni. Tehát illúzió azt hinni, hogy törvénysértés nélkül ez a módszer működni fog. A másik, hogy ez a szabályozás nemcsak az önkormányzati tulajdonú lakásokra, hanem az állampolgárok tulajdonában álló lakásokra is vonatkozik. És különösen ebben a szfé rában, különösen ott, ahol több tulajdonos van, tisztázatlan tényállások adódhatnak, és olyan jogviták eszközéül vehetik igénybe majd az állampolgárok, ami nem függ össze az önkényes beköltözés intézményével. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két pe rcre megadom a szót Bauer Tamás képviselő úrnak. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Engem meglep fideszes képviselőtársaim reakciója, hiszen szerintem köszönetet kellett volna mondaniuk Iványi Gábor képviselő úrnak. Miért is? Ha itt lettek volna velü nk az előző parlamenti ciklusban, akkor számtalanszor átélték volna, hogy a Fidesz és partnerei mint ellenzéki pártok hogyan kérték számon a mindenkori előterjesztőkön a hatásvizsgálatokat. Nos, azt gondolom, hogy amit Juharos képviselő úr a válaszában mos t elmondott, hogy a szociális szempontot nem szabad összekeverni a jogi megfontolásokkal, egy ilyen törvényjavaslat benyújtásakor szerintem nem megengedhető, hiszen azt a kérdést, hogy a javasolt szabályozás kire és hogyan hat, kik is azok, milyen társadal mi, milyen élethelyzetű csoportokból tevődnek össze azok a szabálysértők - mert hogy szabálysértők, jogsértők, ebben nincs köztünk vita, ezt Iványi Gábor sem vitatta , milyen helyzet hozza őket olyan szituációba, amikor erre viszi őket az élet, ezt a kérd ést nem lehet megkerülni. A javasolt szabályozásnak ezt is tekintetbe kell vennie, és ha ön ennek a tudatában javasolja azt, amit javasol, azt végiggondolva, hogy kire - az önkormányzatra, a lakókra, az önkényes lakásfoglalókra - milyen hatása lesz ennek a folyamatnak, és ezt is elmondta volna az expozéjában, hogy mi mindennek a tudatában, akkor talán nem kellett volna Iványi Gábornak mindezt elmondania, és akkor meggyőző lehetett volna az ön előterjesztése. De ön mindezzel adós maradt; Iványi Gábor végezte el itt, a plenáris ülésen azt, amit önnek az előterjesztésben kellett volna elvégeznie. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiból.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre megadom a szót Szentgyörgyvölgyi Péter úrnak, Független Kisgazdapárt. (1 1.20) DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két dologra szeretnék reagálni: tulajdonose az önkormányzat vagy kezelő? Egyértelműen tulajdonos, hiszen az önkormányzati törvény 107. §a minden volt tan ácsi ingatlankezelő tulajdonában lévő lakást az önkormányzat tulajdonába adott; tehát egyértelműen tulajdonos, nem kezelő. De ráadásul egy különös feladattal és hatáskörrel rendelkező tulajdonos, mégpedig egy olyan tulajdonos, aki a saját területén lévő la kosok fölött bizonyos kötelezettségeket kell hogy megoldjon, így az arra rászorultakat szociális lakáshoz kell hogy juttassa. Na most miből tudja ezt megtenni? - csak a saját tulajdonában álló lakásokból! Ám ha abba más beköltözik, akkor nyilvánvalóan ez