Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnöke beszédének tolmács által fordított szövege - TOLMÁCS
1226 TOLMÁCS (Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnöke beszédének helyszíni magyar fordítása): Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselő Úrnők és Urak, tisztelt Excellenciás Úrnők és Urak, Hölgyeim, Uraim, kedves magyar Barátaim! Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megszólalhatok önök előtt a Magyar Köztársaság parlamentjében. Ahogy önök is tudják, az 1990es hivatalba lépésem után most va gyok itt az első hivatalos látogatásomon. Ellenben ez nem azt jelenti, hogy eddig nem találkoztam és tárgyaltam volna kollégámmal, nagyon jó barátommal, akit nagyon tisztelek: köztársasági elnök úrral, Göncz Árpáddal. Ellenkezőleg, találkoztunk már többszö r is. Minden találkozásunk nagyon baráti és őszinte volt, az államaink hasznára folytatott kölcsönös együttműködés jobbításához vezetett. Göncz Árpád köztársasági elnök úr erőteljes személyiség, aki Európában megérdemelt tekintélyt és tiszteletet szerzett. Tapasztalatai, megnyilvánulásai és a V4es csoport együttműködésének tökéletesítését szolgáló ösztönző javaslatai letörölhetetlenül bejuttatták a modern európai történelembe. (Taps.) Göncz úr tízéves munkája tiszteletet és csodálatot érdemel. Őszinte bará ti viszonyulása és a szlovákmagyar együttműködés bővítésének és megszilárdításának támogatása Szlovákiában is közkedvelt államférfivá tette. Engedjék meg, hogy a sok közül megemlítsek egy kedves személyes emléket, mely a közös kapcsolataink fejlődéséhez k apcsolódik. Ez a kétnyelvű, magyarszlovák, "MiskolcKošice" című, a közös, kölcsönösen előnyös együttműködésről szóló kiadvány megjelenése alkalmából létrejött kassai találkozásunk. Tisztelt Képviselő Úrnők és Urak! Élek az alkalommal, hogy őszinte szívbő l megköszönjem önöknek, a parlament elnökének, a miniszterelnöknek, a kormány tagjainak és a Magyar Köztársaság összes polgárának azt az eddigi támogatást és megértést, melyet az OECD, a NATO és az Európai Unió irányába kifejtett erőfeszítéseink kapcsán ta núsítottak irányunkban. Úgyszintén nagyra értékeljük az 1998as választások utáni időszakban kapott támogatásukat a V4es országok keretén belüli tevékenységünk felújítása során. Visszatérésünk önök közé, az Európai Uniótagságért folyamodó elsőrendű jelöl tek közé, a Magyar Köztársaság, a Cseh Köztársaság és a Lengyel Köztársaság megértésének köszönhetően is, lehetővé tette számunkra, hogy újból együttműködve és koordinálva tegyük meg közös lépéseinket Európába. (Taps.) Az említett 1998as parlamenti válas ztások után államaink vezető tisztségviselőinek köszönhetően a kölcsönös bizalom és együttműködés elmélyült, és ez több közös projektben jelenik meg. Az összes helyett megemlítem a ŠtúrovoEsztergom közötti Mária Valéria Dunahíd újraépítését (Taps.) , ahol értékeljük a Pharealap pénzbeli támogatását is. Ebben a projektben látom az egyesített Európa keretén belüli együttműködésünk nagy szimbólumát. (17.10) A hidak mindig összekötnek, nem elválasztanak, és ez kell hogy legyen a kapcsolataink jelszava. Ennek jó példája a városok és falvak együttműködése, ezek között is Miskolc és Kassa sokéves együttműködése. Én személyesen nagy jelentőséget tulajdonítok a határokon átnyúló, határaink mentén megvalósuló együttműködés projektjeinek. Az első szakaszban a kétolda lúan előnyös, határokon átnyúló együttműködést segítik, és így az Európai Unióhoz való csatlakozásunk utáni, határok nélküli együttműködésünk közös felkészülését képezik. Nagy örömömre szolgálna, ha önökkel és Lengyelországgal közösen sikerülne felállítani egy, a schengeni egyezmény alkalmazását elősegítő oktató központot, melynek székhelye a keletszlovákiai régióban lenne. Folynak annak az előkészületei, hogy a közeljövőben megnyíljanak Békéscsabán és Kassán a főkonzulátusaink, ami hozzájárul a kapcsolata ink további elmélyítéséhez. Az együttműködésünk általános élénkítéséhez hozzájárulnak kormányelnökeink és egyes minisztereink rendszeres találkozói is. Nekem is lehetőségem nyílt többször találkozni Orbán Viktor