Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnökének és kíséretének köszöntése - ELNÖK (dr. Áder János):
1219 Mindösszesen 28 másodperccel lépte túl az időhatárt. Számomra kínos, ha önöket figyelmeztetnem kell. Manninger J enő politikai államtitkár urat illeti a szó válaszadás céljából. MANNINGER JENŐ közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A 71es számú főút Balatonakarattyán, Balatonkenesén és Balatonfűzfőn átvezető szakaszát kiváltó új útkapcsolat terve ilyen formában mintegy egy évtizeddel ezelőtt vetődött fel először. Az akkor megkezdett tervezések alapvető célja az volt, hogy az említett új nyomvonalat a területfejlesztési és a közúthálóz atfejlesztési elképzelésekbe a lehető legjobb módon illessze be. Ezt a feladatot most a Balaton térsége - mint kiemelt régió - területfejlesztési terve elkészültével sikerült megnyugtató módon megoldani. A javasolt nyomvonal egyidejűleg szerepel a közeljö vőben a parlament elé kerülő országos területrendezési tervben is. Ily módon megteremtődik a területfejlesztési, a környezet- és természetvédelmi, valamint a közlekedési érdekek közötti összhang. Az M7es autópálya és a 8as számú főút közötti, 15 kilométe res hosszú útszakasz tervezése megkezdődött, amelyre ebben az évben mintegy 15 millió forintot fordítunk. Jövőre pedig a konkrét építéselőkészítés költségei elérhetik majd a 100 millió forintos nagyságrendet is. Elmondhatjuk tehát, hogy ez a beruházás meg kezdődik majd, az útfenntartási és fejlesztési költségvetési célelőirányzatból fedezzük. A felhasználási tervben, a hároméves programban a feladatok között szerepel. A térség lakóinak helyzete tehát belátható időn belül javulhat. Nemcsak az állandó lakoso k, hanem a több tízezer pihenő és üdülő is reménykedhet abban, hogy több évtizedes várakozás után végre megindul az út építése, legkésőbb a 2002. év elején. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az interpellációk és a kérdések végéhez értünk. Kérem képviselőtársaimat, hogy maradjanak az ülésteremben, hiszen vendégünk perceken belül megérkezik az ülésterembe. Magam megköszönöm a délutáni munkájukat és figyelmüket. (Taps. - Rövid szünet.) (17.00) (Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el. A jegyzői széket Vidoven Árpád foglalja el.) Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnökéne k és kíséretének köszöntése ELNÖK (dr. Áder János) : (Rudolf Schuster, a Szlovák Köztársaság elnöke belép a díszpáholyba. - Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés nevében is nagy tisztelettel köszöntsem Rudolf Schuster köztársasági elnök urat, a Szlovák Köztársaság elnökét magyarországi látogatása alkalmából . (Taps. - Rudolf Schuster felállva köszöni meg a tapsot.) Tisztelt Elnök Úr! Magyarországon jól ismerik az ön tevékenységét és tisztelik azt. Az ön eddigi életútja, Kassa főpolg ármestereként, valamint a Szlovák Köztársaság elnökeként végzett munkája arra példa számunkra, hogy Magyarország és Szlovákia közös érdekei, a két ország által vallott és vállalt európai polgári értékrend mentén sorsunk a jövőben is közös marad.