Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) - a belügyminiszterhez - "Közbeszerzés szakmai alapon?" címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ):
1193 oktatási feladatok megvalósítására. A felhívásra tizenöt gazdasági társaság jelentkezett, amelyekből - előminősítést követően - nyolc társaság kapott lehetőséget az ajánlati felhívás és dokumentáció alapján ajánlat benyújtására. Végül is négy cég nyújtott be pályázatot. A benyújtott ajánlatokat szakértőkből álló szakmai bírálóbizottság értékelte és készítette el a döntési javaslatot. A bizottság az értékelés során a benyújtott ajánlatokat, az ön állításával ellentétb en, részletesen megvizsgálta. A döntési javaslat kitért a képviselő úr interpellációjában ismertetett értékelési módszerre, és annak alapján rangsorolta a beadott pályázatokat. Az ár súlyaránya valóban az elérhető maximális pontszám 30 százaléka lehetett, azért, hogy az állampolgárok okmányokkal történő biztonságos ellátása és azok hitelessége ne a pénzügyi ajánlattól függjön a legnagyobb mértékben, hanem annak szakmai tartalmától. Az értékelés hangsúlyosan kitért a képviselő úr által is említett pénzü gyi különbségekre, azonban felhívta a figyelmet az ajánlattevő gazdasági társaságok ajánlataiban javasolt igazgatási modellek hiányosságaira, kockázataira. A szakmai bírálóbizottság döntési javaslata az összességében legkedvezőbb ajánlatot tartalmazza. Tis ztelt Képviselő Úr! Az ajánlati felhívásban rögzített szigorú elvárásokkal, valamint a kiértékelés szempontjaival szemben a dokumentáció megismerését követően a rendelkezésre álló 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel, panasszal egyik résztvevő sem élt. A pályázat eredményét közvetlenül egyik pályázó sem vitatta, csupán egy alvállalkozó tette ezt, amihez természetesen joga volt. Vitatta az összességében legjobb ajánlat elfogadásának tényét, a hangsúlyt a nemzetközi referenciákra és az árra vetítette. A köz beszerzési döntőbizottság a panaszos beadványát 2000. január 27én elutasította. Az elfogadott és azóta megvalósult ajánlat végső soron pénzügyi tekintetben is a legkedvezőbbnek bizonyult, hiszen az igazgatási modell költségét az ön által most támogatott a jánlat nem tartalmazta, amely nélkül a rendszer számunkra elfogadhatatlan. A képviselő úr kérdésére az a válaszom, hogy azt az ajánlatot fogadta el a kiíró, amelyik minden tekintetben megfelelt a tenderben meghatározott követelményeknek, és biztosítani tud ta az uniós normáknak is megfelelő okmánycsalád előállításához szükséges feltételeket. A teljes rendszer működtetését figyelembe véve tehát a legolcsóbb és leggazdaságosabb pályázatot fogadtuk el. Kérem, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm megtisztelő f igyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Megkérdezem Eörsi Mátyás képviselő urat, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Képviselő úr! DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ) : Tisztelt államtitkár úr, szeretném előrebocsátani: örülök, hogy kiírták ezt a pályázatot, ez fontos dolog volt. Szeretném azt is előrebocsátani, én nem vagyok annak a híve, hogy mindig a legolcsóbbat vegye a Magyar Köztársaság. Olyat kell venni, ami meg is felel az adott célnak. Tehát önmagában nem lett volna baj, hogy ez az ajánlat 2 milliárd forinttal többe kerül - ha működik! De államtitkár úr, mindannyian tudjuk, hogy január, február, március attól volt hangos, hogy az okmányirodák minden megyeszékhelyen, minden fővárosi kerül etben felmondták a szolgálatot, nem voltak képesek kielégíteni az igényeket. Az állampolgárok, az ott dolgozó munkatársak késő estig sírtak a sorban, hogy nem tudják elintézni a dolgaikat. Úgy megterhelni a polgárokat 2 milliárd forinttal, hogy közben ez n em működik, azt hiszem, ez nagyon nagy baj! Ezért, államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)