Országgyűlési napló - 2000. évi tavaszi ülésszak
2000. március 21 (127. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a gazdasági miniszterhez - "Ki vezeti félre autópálya-program ügyében a közvéleményt?" címmel - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
1161 Köszönöm, miniszter úr. Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni dr. Kövér László tárca nélküli miniszter úrnak: "Fenntartjae vádját, miszerint az SZDSZ nem kívá nja tiszteletben tartani a Magyar Köztársaság egyetlen törvényét sem?" címmel. A miniszter úr távollétében Demeter Ervin államtitkár úr válaszol. Elfogadja a képviselő úr? (13.10) BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztában va gyok azzal, hogy a miniszter úr három hét múlva minden bizonnyal már nem lesz miniszter, ennek ellenére az államtitkár úr helyettesítő válaszát nem kívánom elfogadni. Önmagában az a tény, hogy Kövér miniszter úr már harmadszor is megfutamodott a válaszadás elől, többet mond, mint bármi, amit az államtitkár úr válaszolna. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Képviselő úr, ez nem interpellációs időszak, hogy interpellációs időtartamban ismertesse az álláspontját. Elfogadja vagy ne m fogadja el? Igen vagy nem? BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Nem. ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Nem fogadta el. Szintén ön következik. Bauer Tamás, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: "Urizáljone a szegény ország kormánya?" címmel. Miniszterel nök úr halaszthatatlan közfeladata ellátása miatt Matolcsy György gazdasági miniszter urat jelölte ki válaszadónak. Elfogadja? Igennel vagy nemmel kérem a képviselő úr válaszát. BAUER TAMÁS (SZDSZ) : Elnök Úr! Megvárom a miniszterelnök urat, nem fogadom el a válaszadó személyét. Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Ez esetben a miniszterelnök úrnak legkésőbb a második soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Kovács Kálmán (SZD SZ) - a gazdasági miniszterhez - "Ki vezeti félre autópályaprogram ügyében a közvéleményt?" címmel ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Kovács Kálmán, az SZDSZ képviselője, kérdést kíván feltenni a gazdasági miniszternek: "Ki vezeti félre autópályaprogram ügyében a kö zvéleményt?" címmel. Tessék, képviselő úr, öné a szó. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Tegnap napirend előtt Varga Mihály államtitkár úr részéről elhangzott, hogy "vádként hangzik el nagyon gyakran, vádként hangzik el n agyon gyakran" - ezt kétszer is mondta válaszában az ellenzékre utalva , hogy az autópályaépítéssel kapcsolatban az ellenzék ellenségként viselkedik, és vádakat fogalmaz meg kritika helyett. (Varga Mihály: Ezt nem mondtam, ne hazudj!)