Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
1999. december 21 (112. szám) - A kémiai biztonságról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - DR. LOTZ KÁROLY
96 A törvény nemcsak a veszélyes anyag okkal foglalkozik, hanem azokkal, a már kereskedelemben lévő anyagokkal is, amelyek a piacra lépésükkor érvényes jogszabályok értelmében még nem minősülnek veszélyesnek. Ezek körében meghatározott prioritási rend szerint utólagos kockázatértékelést kell vé grehajtani. A törvény néhány előírása elsősorban az osztályozásra, csomagolásra és jelölésre, továbbá a biztonsági adatlapra vonatkozik, a tárgyi hatály alá tartozó ipari, vegyi anyagok körén túl más anyagok, készítmények körére is kiterjesztő a jogszabály ilyen értelmű rendelkezése. A törvény felhatalmazása által egy sor rendelet kiadására kerül, illetve került sor. Ezek közül környezetvédelmi szempontból legjelentősebb a mosószerekről szóló, a vegyi anyagok kockázata értékeléséről, kezeléséről szóló, a PI Celjárásról szóló, az egyes veszélyes anyagok forgalmi korlátozásáról, betiltásáról, az azbesztkörnyezetszennyezés megelőzéséről szóló rendelet. (10.50) Értesüléseim szerint ezen rendelettervezetek, az utolsó két témakör kivételével, már elkészültek, ill etve a többi témakört illetően fél éven belül elkészülnek. A kémiai biztonsági törvény az új vegyi anyagokra vonatkozó, már hatályos eljárást annyiban módosítja, hogy az új anyagok és a meglévő anyagok definícióját az európai uniós irányelvvel azonos módon adja meg. Megszűnik továbbá a tevékenységek engedélyezése, helyette bejelentési kötelezettség lép be, ami egyértelműen könnyítést jelenthet a készítmények gyártói számára, ami a készítmények piacra történő bevezetésének felgyorsítását eredményezheti. Ugya nakkor ez a lépés a felelősség bizonyos fokú áthárítását is jelenti a készítmények gyártói irányába, hiszen ezután a készítményekért a gyártó viseli a felelősséget. A kémiai biztonság igényeinek biztosítása az ellenőrzésen és szankcionáláson keresztül való sul meg. A hatósági tevékenységben a közegészségügy szempontjából az ÁNTSZ, a környezetvédelem vonatkozásában a környezetvédelmi felügyelőség, a munkabiztonság körében a munkabiztonsági felügyeletek, a tűzvédelem szempontjából a tűzvédelem megfelelő szerve i, illetve a fogyasztóvédelem tekintetében a fogyasztóvédelmi felügyelőségek az illetékesek. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő, a kémiai biztonságról szóló törvénytervezet, a környezet- és egészségvédelmi szempontokat figyelembe véve egy újabb jelentős lépés t jelent az európai uniós szabályozásnak megfelelő jogrend kialakításának, az úgynevezett jogharmonizációnak a folyamatában. A Független Kisgazdapárt parlamenti frakciója a megvitatás után elfogadásra ajánlja a kémiai biztonságról szóló törvényt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Lotz Károly képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében; őt követi maj d Csáky András képviselő úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselő. Öné a szó, képviselő úr. DR. LOTZ KÁROLY az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtár sak! A kémiai biztonság szilárd alapokra helyezése, egységes szabályozása Magyarországon rendkívül időszerű feladat, ahogy itt ma már többször hallottuk. A jelenlegi szabályozás, mint ismert, túlméretezett, nehezen áttekinthető, erősen széttagolt, ezért al acsony hatékonyságú. A kémiai biztonságról szóló törvény megalkotását egyaránt indokolja minden magyar állampolgár joga egészsége megóvása érdekében, az alkotmány szavatolta jogos igénye, az országnak az OECDvel, vagyis a gazdasági és fejlesztési együttmű ködési világszervezettel szemben