Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. február 1 (114. szám) - Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról - Személyi ügy: - ELNÖK (Gyimóthy Géza):
338 Megkérem a képviselő urakat és hölgyeket, hogy foglalják el helyüket. Háromszor fogok szavaztatni, egy már volt, most következik a második. (Derültség.) Csak hogy a félreértések miatt nehogy engemet is odacitáljanak az ügyrendi bizottság elé, még nem voltam, hála istennek. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslatot. Látható an sokkal többen vagyunk, mint amennyi a határozatképességhez szükséges, ezért kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 192 igen szavazat, 4 nem szavazat, 1 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátotta. Döntés önálló indítványok sürgős tárgyalásáról ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Most sürgős eljárások kezdeményezéséről döntünk. A kormány kezdeményezte a T/2107. számú, a büntetőeljárási szabályok módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat, valamint a H/2117. számú, a 2000. évben a két- és többoldalú megállapodások alapján tervezett, országgyűlési hozzájárulást igénylő csapatmozgásokról, illetve a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által térítés ellenében történő igé nybevételéről szóló országgyűlési határozati javaslat sürgős tárgyalását. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy sürgős tárgyalásba veszie a T/2107. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 257 ige n szavazat, 3 nem szavazat, 6 tartózkodás mellett a törvényjavaslat sürgős tárgyalásbavételét elfogadta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy sürgős tárgyalásba veszie a H/2117. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a h atározatot: az Országgyűlés 255 igen szavazat, 1 nem szavazat, 15 tartózkodás mellett a határozati javaslat sürgős tárgyalásbavételét elfogadta. Személyi ügy: ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a személyi javaslat megtárgyalása . Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/2156. számon. Ebben az emberi jogi bizottságba Tímár György helyett Czoma Kálmánt, a gazdasági bizottságba Czoma Kálmán helyett Tímár Györgyöt, az ügyrendi bizo ttságba pedig a Helmeczy László lemondása miatt megüresedett helyre Bánki Eriket jelöli a bizottság tagjává. Korábbi gyakorlatunknak megfelelően az indítványról egy szavazással határozhatunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte a személyi ja vaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 274 igen szavazat, nulla nem szavazat, 1 tartózkodás mellett a személyi javaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy az Országgyűlés és a magam nevében a képviselő uraknak eredményes bizottsági munkát kívánjak. (Taps.) Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalok végére értük. Most a napirendi ajánlásnak megfelelően 15 perces szünetet rendelek el, majd az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat r észletes vitájával folytatjuk munkánkat.