Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): - ELNÖK (Gyimóthy Géza): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
221 És mint törvényhozóknak, talán el kel lene azon gondolkodni, hogy ha a december 21ei szavazáson a miniszter asszony 8 másodperccel hamarabb érkezik be, akkor megnyomja a gombot, és ez a törvény ma már egy élő törvény, megszületett volna, azok nélkül a reményteli módosítások nélkül, amiket mos t megteszünk, és talán úgy vonul be, mint a Fideszkormány egyik legsikeresebb törvénye, kipipálva a minőségi törvényhozást. Jó lenne, ha ezen is elgondolkodnánk. Köszönöm. (Taps a MIÉP és az MSZP padsoraiban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Egységes a z ellenzék! - Egy hang az MSZP soraiból: Gratulálok!) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Köszönöm. Szintén két percre adom meg a szót Toller László képviselő úrnak, MSZP. DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Sok szó hangzott el az előző hozzászólásokban arról, hogy volte jelentősége annak, ki hogyan szavazott és megszavaztuke a törvényjavaslatot. Csattanós választ adott egyébként Balczó képviselő úr abban legalábbis, hogy ha ezt elfogadtuk volna, egy módosító törvé nyjavaslatot vagy módosító javaslatot kellett volna benyújtani a decemberben elfogadott törvényhez. Nem is ez a lényeg! A mi bajunk ezzel a törvénnyel nem elsősorban az, hogy van vagy hogy előterjesztették. A mi bajunk az, hogy gyakorlatilag nem látszik se mmiféle egészségügyi reform, átfogó reform Magyarországon. Hol ide nyúl a kormány, hol oda nyúl! Ahol egyszerűbben és termékenyebben megoldható politikailag, ott elkezd szabályozni. Ez a praxisjoggal kapcsolatos tevékenység: több benne a PRelem, mint a va lós tartalom. És amikor az orvosklubban Pécsett - talán a miniszter úr ismeri a részvevőket - beszélgettünk arról nyolcvan háziorvos és szakorvos körében, hogy mégis támogassuke vagy ne ezt a javaslatot, kiderült, hogy fogalmuk sincs, mi ez a szabályozás, hiszen azt hitték, hogy a praxist megkapják. Erről sok szó esett itt - hát messze nem itt vagyunk! A másik, hogy a múltkori vitából kiderült, és gyors igényt elégített ki a kormány, amikor betette ezt az egy szót vagy fél mondatot, hogy később majd a szak ellátást is privatizáljuk. Hát kérem, hogyan lehet az egyik alrendszerhez úgy hozzányúlni, hogy nem látjuk a másik alrendszer teljes jövőjét?! Hiszen a szakellátáson belül is van szakmai ellátás, és vannak bizonyos funkcionális tevékenységek, mint például labor, röntgen és így tovább; ha majd azt el tetszenek kezdeni privatizálni, meglátjuk, hogy mi lesz a vége. A harmadik, ami a legnagyobb gondunk ezzel, hogy gyakorlatilag az egész egészségügy finanszírozási oldala tekintetében (Az elnök a csengő megkocogt atásával jelzi az időkeret leteltét.) nem került sor reformra. Enélkül viszont kár bármiféle ilyen törvényjavaslatot előterjeszteni. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) ELNÖK (Gyimóthy Géza) : Két percre megadom a szót Kökény Mihály képviselő ú rnak, MSZP. DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kormánypárti képviselőtársaim a francia forradalommal szemben álló royalistákhoz hasonlóan, akik nem tanultak és nem felejtettek semmit, most makacs igyekezettel próbálják az ellenzékkel elvi tetni a balhét a jelenlegi tervezet gyengeségeiért, mondván, hogy persze mindennek az az oka, hogy mi nem szavaztuk meg annak idején a kétharmados önkormányzati törvény módosítását. Nos, képviselőtársaim, ismételten el kell mondjam, hogy a törvényjavaslat által konokul szorgalmazott működtetési jog nem érintheti az önkormányzati felelősséghez tapadó jogosítványokat, noha valóban felmerül: az önálló orvosi lét feltételeinek megteremtésével átalakítható, de el nem hagyható az önkormányzat felelőssége. (17.30)