Országgyűlési napló - 1999. évi téli rendkívüli ülésszak
2000. január 31 (113. szám) - Bejelentések: - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. VARGA ISTVÁN (MDF):
183 úgynevezett szociálpolitikai támogatás, ez kiegészül a lakásbővítési kedvezménnyel, az úgynevezett félszocpollal, ami a lakás bővítésekor vehető majd igénybe. Ugyanúgy megmarad az adóvisszatérítési támogatás, amely egy egyszeri, egy összegű állami támogatás, és nem kell visszafizetni. Akadálymentesítési támogatásként azok a polgártársaink, akik fogyatékosok vagy fogyatékosok számára kívánnak lakásépítési lehetőséget teremteni, t ámogatást tudnak igénybevenni. Általános kamattámogatás és kiegészítő kamattámogatás jár a lakásépítkezésekhez, lakásvásárlásokhoz. Ezen túlmenőleg minden helyi önkormányzatnak rendelkezésére áll az a lehetőség, amivel ezeket az állami forrásokat kiegészít heti. Mint ahogy a frakcióvezető úr elmondta, a támogatási rendszer holnaptól fog indulni. A kormány azzal, hogy segíti a tájékoztatást, önálló internetes honlapot indított a Miniszterelnöki Hivatal honlapján, ahol részletes felvilágosítást lehet találni a rra vonatkozóan, hogy hol lehet ilyen támogatást igénybe venni. Ugyanígy kedvezményes telefonszolgálat működik a 0640/200195ös telefonszámon. Minden érdeklődő információhoz tud jutni, hogy hol, mely bankokban érhetők el ezek a támogatások. A bankokkal j elenleg is folynak a tárgyalások. Azt kérem minden állampolgártól, aki az otthonteremtési támogatást igénybe kívánja venni, hogy a helyi bankfióknál érdeklődjön az elérhető támogatásokról. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Varga István frakcióvezetőhelyettes úr, Magyar Demokrata Fórum. DR. VARGA ISTVÁN (MDF) : Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Országgyűlés! A Magyar Demokrata Fórum választási programjában kiemelt szerepet kapott a vidékfejlesztés, hisz Magyarország az elmúlt években több részre szakadt. Nem kell részletezni, hogy milyen életminőséggel rendelkezik egy fővárosi vagy győri polg ár, és milyen nehéz helyzetben él egy Békés megyei vagy Bács megyei választópolgár. Ma már nincs a szakemberek között vita, hogy KeletMagyarország felzárkóztatásának kulcsa az infrastruktúra fejlesztése, beleértve természetesen a korszerű utak, autópályák építését és a vasút fejlesztését is. Pontosan emiatt volt megdöbbentő számomra, hogy a 2258/1999. számú kormányhatározat szerint - idézem szó szerint: "A MÁV Rt. a 2000. évben ezer kilométer vonalhosszon mentesül az üzemeltetési költség alól." - nota bene megszünteti a vasutakat. Ezen túlmenően a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium további mellékvonalakon végez vizsgálatot a hatékonyabb üzemeltetés feltételeinek feltárása ügyében. E döntést megerősíti a MÁV és a minisztérium közösen elkészített dokumentuma is, mely szerint például megszüntetésre kerül Békés megyében a MezőhegyesBattonya, a KisszénásKondoros, a VésztőKötegyán, a MuronyBékés és az OrosházaSzentes közötti vasútvonal. Az ezer kilométer gyakorlatilag egész KeletMagyarországot é rinti. Meggyőződésem, hogy amennyiben ez a kormányhatározat végrehajtásra kerül, nem beszélhetünk többé vidékfejlesztésről, és csak álom marad KeletMagyarország felzárkóztatása a fejlett nyugati régiókhoz. A mellékvonalak megszüntetése a MÁV problémáit ne m oldja meg, hisz a Magyar Tudományos Akadémia munkabizottsága egyértelműen rámutat, hogy a kisebb forgalmú vasutak megszüntetése jelentős költségvetési megtakarítást nem eredményezne. Megdöbbentőnek tartom, hogy a rendszerváltozás után tíz esztendővel egy általán felmerülhet, mondjuk így, ötlet szintjén,